Itthon hvg.hu 2014. június. 27. 08:20

Orbán Viktor nem Juncker miatt aludt rosszul az éjszaka

Orbán Viktor azt mondta, fel vannak készülve a reklámadó miatti tiltakozásokra, de nem fognak változtatni a dolgon, hiába pécézte ki őket az RTL Híradója. A Brüsszelben tartózkodó kormányfő Juncker ellen fog szavazni a mai szavazáson, de nem fél annak bosszújától és attól, hogy emiatt nem találnák meg a közös hangot. A devizahitelek kivezetése ősszel kerül napirendre, most a bírósági döntést "vezetik át a jogrendszerbe".

Orbán Viktort ezúttal telefonon kérdezte az MR1-Kossuth Rádió, ugyanis a miniszterelnök Brüsszelben tartózkodik, ahol délután döntenek az Európai Bizottság elnökéről. A kormányfő elmondta, álmatlanságát nem az okozta, hogy kvázi egyedül maradt a Jean-Claude Juncker megválasztását ellenzőként az EU-ban, hanem hogy hangosak voltak a brüsszeli utcák a tegnapi vb-s meccs megnyerése miatt.

"Juncker racionális, észszerű ember"

Szerinte a bizottsági elnök megválasztásánál elvi kérdésekről van szó: az alapszerződésben rögzítve van, hogy a miniszterelnökök jelölik az EB elnökét, nem pedig az EP-választáson nyertes Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz automatikusan a jelölt, ahogy most Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök lett az. Nagy-Britannián kívül csak Magyarország miniszterelnöke ellenzi már Juncker jelölését, a többi tagállam beállt Juncker mögé. Orbán úgy fogalmazott: Junckert nagy fölénnyel meg fogják választani, de ő nem támogatja, és nem áll be mögé, mert "szavát adta" az EP-választásokkor a magyar választóknak, hogy megvédi a magyar érdekeket.

Jean-Claude Juncker
AFP / Francisco Leong

Szerinte rossz gyakorlat a "lopakodó szerződésmódosítás", amikor Brüsszel olyan dolgokat vitat el, ami a nemzetállamokhoz tartozik, például – magyar vonatkozásban – a bankadó, a multiadó, a földvédelem, a rezsicsökkentés, melyek esetében "folyamatosan megpróbálták elérni, hogy visszatáncoljunk". Orbán azt mondta: Magyarországnak nem érdeke, hogy ebbe az irányba menjenek tovább a dolgok, a Junckert nem támogató szavazatával azt akarja demonstrálni, hogy ezt nem fogadja el. "Nem babra megy a játék, Magyarország létérdekeiről van szó, világos jelzést és figyelmeztetést kell adni" – fogalmazott. Juncker "bosszújától" Orbán nem fél, mint fogalmazott: "nekünk senkitől se kell tartanunk", Juncker pedig "racionális, észszerű, nyugodt ember, meg fogjuk találni a közös hangot".

RTL–kormány-háború: "felmértük a helyzetet, tudtuk, hogy ez lesz"

A reklámadóról és az RTL Híradó – a műsorvezető megfogalmazása szerint – "megváltozott hírszerkesztési gyakorlatával" kapcsolatban elmondta: az eset őt kísértetiesen emlékezteti a bankadóra, ami szintén "tabu volt". "Minden, ami most történik, kísértetiesen hasonlít" a bankok és a bankadó viszonyulására. Megismételte: vannak bizonyos területek, ahol extraprofit keletkezik, amit a kormány "nem irigyel, nem vagyunk kommunisták", de a méltányos közteherviselésben mindenkinek részt kell vennie, a bankok, és most a az RTL Klub "tiltakozásán, zsarolásán nem kell meglepődni". Hozzátette: felmérték előzetesen a helyzetet, tudták, hogy "nyomás alá fogják helyezni őket", de ez nem ok arra, hogy változtassanak a reklámadón.

Azzal kapcsolatban, hogy a reklámadó a bankadó töredéke költségvetési szempontból, azt mondta: meglepi ez az érvelés, ugyanis ez az összeg 4 év alatt 40 milliárd forintot jelent, ami egy jelentős összeg, ennél sokkal kisebb összegekről folynak késhegyre menő viták a parlamentben.

Devizahitelek

A devizahitelekkel kapcsolatban a kormányfő azt mondta: több lépésből álló akciótervbe kezdett a kormány, most a magyar bíróság ítéletének átvezetése történik a jogrendszerbe, de ez önmagában még nem oldaja meg a devizahitelek problémáját. Szerinte a megoldás az lesz, amikor kötelezően átváltatatjuk a devizahiteleket forintra és a devizahitel eltűnik, ami szintén be fog következni, de csak később.

Megismételte: a bankok tisztességtelenül jártak el az egyoldalú szerződésmódosítással, és "vissza kell adni az embereknek" a pénzt, amit a bankok így szereztek meg. Szeptemberben fogadnak majd el egy törvényt, ami arról szól, hogy hogy számolnak el egymással a bankok és az ügyfelek, erről előtte egy másfél-két hónapos vita fog folyni. Szerinte a devizahitelek kivezetésével egy új korszak köszönt be Magyarországon, mert eddig a "bankok mindig nyertek, az emberek mindig veszítettek", onnantól kezdve pedig eljön a "fair bankok" ideje.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a bankszektor sérülésétől és a bankokkal leülnek-e majd egyeztetni a devizahitelek kivezetése előtt, kitérő választ adott, megismételve: "tisztességtelenség esetében nincs mérlegelési lehetőség". Szerinte majd a forintra átváltásnál lehet üzleti szempontokat, bankstabilitási szempontokat érvényesíteni.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.