Itthon hvg.hu 2025. április. 24. 14:31

Gyárfás Tamás azt állítja, hogy Portik 30 millió forintot kapott Princztől, hogy rá terelje a gyanút a Fenyő-gyilkosságban

Portik Tamás ügyvédje jelezte Gyárfásnak, hogy védence új nyilatkozatot tett a börtönből.

27 év után április elején ítéletet hozott a bíróság, és Gyárfás Tamás felbujtóként hétéves börtönbüntetést kapott Fenyő János médiavállalkozó 1998. februári, kivégzésszerű meggyilkolása miatt.

Gyárfás most a Hír Tv-nek és a Blikknek is azt állította, hogy Portik Tamás írásban tett nyilatkozatot a börtönből, amelyben az áll, hogy Princz Gábor, a Postabank egykori vezetője 30 millió forintot fizetett neki azért, hogy Gyárfásra terelje a gyanút.

Gyárfás állítása szerint Portik nyilatkozata olyan új bizonyíték, amely igazolhat egy korábbi, közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.

„A másodfokú tárgyalás előtt az ügyvédem, Zamecsnik Péter két új bizonyítékot terjesztett elő. Egy önként jelentkező tanú közjegyző előtt elmondta: tudomása van arról, hogy Portik 30 millió forintot kapott Princztől, hogy rám terelje a gyanút a Fenyő-gyilkosságban. Portik erről tudomást szerzett, ezért tehetett írásbeli nyilatkozatot” – mondta a Blikknek Gyárfás. Arra a kérdésre, hogy a bíróság akkor miért nem foglalkozott ezekkel a bizonyítékokkal, azt válaszolta, hogy ezt a bíróság nem indokolta.

Gyárfás Tamás meg volt győződve arról, hogy felmentik a Fenyő-ügyben

Friderikusz Sándornak adott interjút a médiavállalkozó, beszélt arról is, miért távozott az úszószövetség éléről és hogy hogyan készül a börtönlétre.

Hirdetés
hvg360 Köves Margit 2025. május. 24. 19:52

Ha nincs a megszállott tudós, Kőrösi Csoma Sándor, nem lenne magyar hercegné Kis-Tibetben

Évtizedekig tartó vándorútján India északi csücskében, a Kis-Tibetként is emlegetett Ladakban írta egyik főművét, a tibeti-angol szótárt Kőrösi Csoma Sándor. Zangla akkori királya adott neki szállást palotája egyik kis szobájában, amely romjaiból a Csoma Szobája Alapítvány kezdeményezése nyomán épült újjá. A projekt egyik résztvevője Fehér Anna, aki mesébe illő módon találkozott Zangla hercegével, Stanzin Namgaillal. Tavaly összeházasodtak, így lett hercegné. A kis zanglai királyság India függetlenné válása óta hivatalosan már nem létezik, de a helyiek tisztelik a történelmi családot, így annak továbbra is vannak “uralkodói teendői”. Szeretettel Indiából sorozatunk szerzője Dardzsilingban, a Kőrösi Csoma Sándor sírjánál tartott megemlékezésen találkozott Fehér Annával.