A levélben Áder János azt írta: nagyszerű sportoló, felejthetetlen ember ment el, vele kezdődött a nemzet legendássá vált Aranycsapata. "Minden szurkoló tudja, ha a kaput biztos kezű kapus védi, az a többiekre is jó hatással van: tartást ad a csapatnak. Ilyen volt Grosics Gyula is. A gólokat lövő, csillogó futballsztárok mellett nemcsak bravúros védéseire volt szükség: pótolhatatlan volt nyugalma, higgadt, olykor fanyar derűje, humora" - fogalmaz a köztársasági elnök.

"Részese volt nagy győzelmeknek és egy soha földolgozni nem tudott kudarcnak is. Szívvel-lélekkel labdarúgó volt, megjárta a sportolók paradicsomát és poklát - és közben tudott magasabbra nézni, túllépni azon a világon, amely hajlik arra, hogy az ember értékét csak a sikereivel mérje."

"Szerencsés volt, mert akkor élt, amikor a magyar labdarúgás legnagyobb csillagai egy csapatban játszhattak. Balszerencsés volt, mert olyan korba született, amelynek történelme, politikai változásai nemcsak tehetsége kibontakozásában akadályozták, hanem emberségében is korlátozni akarták. Végletek között kellett megtalálnia személyes élete egyensúlyát. A szülői házból hozott keresztény hite túlsegítette élete nehéz pillanatain " - írta levelében Áder János.

Hozzátette: úgy hiszi, Grosics Gyula boldog ember volt, mert a sikert nemcsak az eredménnyel, hanem a maga emberi teljesítményével is mérte. "A fájdalmas búcsúban az egyetlen vigasz, hogy ismerhettük, szerethettük, együtt lehettünk vele" - fogalmazott. "Gyászukban Önökkel vagyok, fogadják részvétemet! - zárta levelét a köztársasági elnök.