2014. június. 10. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 10. 16:25 Itthon

Több hatalmat kaphat a győztes főpolgármester

Az őszi önkormányzati választás után elképzelhető a főpolgármester intézményének megerősítése.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ha az őszi önkormányzati választáson győztes főpolgármester kezdeményezni fogja intézménye megerősítését, akkor erre a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja készen áll majd.

Arra a kérdésre, hogy milyen hatáskör-megerősítésre lehet számítani, a frakcióvezető azt válaszolta: most is vannak olyan hatáskörök, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés átad a főpolgármesternek, ilyenek például a Budapest tulajdonában lévő cégekkel kapcsolatos kinevezési jogkörök. Emellett Rogán Antal azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a városvezető több döntésnél kérhesse újbóli megfontolásra a közgyűlést.

A frakcióvezető szólt az önkormányzati törvény módosításáról is, amelynek zárószavazását kedd este tartja a parlament. Az egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlést átalakító előterjesztéssel kapcsolatban a politikus ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a közgyűlés működése egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz.

Rogán Antal újra ismertette azokat a módosító indítványokat, amelyeket támogattak. Így a független Fodor Gábor javaslatát - hogy legyen többes ajánlás az önkormányzati választáson -, továbbá az LMP előterjesztését a jelöltté válás könnyítéséről. Egyetértenek a fideszes Gulyás Gergely indítványával is a kerületi lakosságszám szerinti súlyozásról a töredékszavazatoknál, valamint a parlamenti szakbizottságban javasolt kettős többség elvének bevezetésével a fővárosi közgyűlési döntéshozatalban.

A fideszes politikus szerint a törvénymódosítás ki fogja állni az alkotmányosság kontrollját, mert minden alapelvnek megfelel. Az ellenzéki kritikákat úgy kommentálta: a baloldalon szeretnék, ha "a pártkáderek gyűjtőhelye lenne a Fővárosi Közgyűlés".

Rogán Antal kérdésre azt is elmondta, a Fidesz-frakció örömmel fogadta egyes minisztériumok vidékre költözésének tervét, ezzel ugyanis némileg enyhülne a Budapest-központúság.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.