Év végéig beugrott volna kisegíteni, de azon túl nem akarna az MSZP elnöke lenni Ujhelyi István, az MSZP megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője, mert brüsszeli mandátumát választja. Ez a politikus Facebook-oldalán olvasható pénteki bejegyzésből derül ki. A csütörtökön lemondott Mesterházy Attila hívei húzták keresztül a másik oldal terveit.
Ujhelyi István a Facebookon közölte, hogy az elmúlt héten "sokan és sokféleképp igyekeztek meggyőzni arról, hogy legyek az MSZP következő elnöke". Azt írja, hogy először ("meghallgatva az elvárásokat, a párt érdekében") hajlandó lett volna az év végéig elvállalni a pártelnöki posztot ("egyfajta hídépítő szerepet"), de az új fejlemények tükrében mégsem ilyen ideiglenes elnököt választ az MSZP, hanem teljes tisztújítás lesz, két évre viszont nem akar elnök lenni.
A szocialista politikus arra a fejleményre utalt, hogy a 13 fős elnökségből a Mesterházyhoz kötődő pártelnökségi tagok hatan lemondtak posztjukról, így a Mesterházyval együtt többségben vannak, ilyenkor teljes tisztújítást kell kiírni a korábbi verzióhoz, a rövidebb lefolyású elnökválasztáshoz képest. Ez már nem átmeneti időre, hanem két évre választja meg a párt következő vezetését. "Ezt a felelősséget pedig elnökként így nem tudom vállalni" – fogalmazott.
Ujhelyi István azt írta, hogy pártja és a választóik is azzal bízták meg, hogy a következő években az EP-ben képviselje a magyar érdekeket. Ujhelyi István szerint ez a két, egymással össze nem mérhető feladat ebben a konstrukcióban szinte teljesíthetetlen. A megválasztott EP-képviselő támogatásáról biztosította az MSZP új elnökét, "legyen végül bárki az".
Mesterházy Attila csütörtökön lemondott az MSZP elnöki posztjáról. A párttársak nyilatkozatai és szivárogtatásai alapján a pártelnöki posztra esélyesnek tartják Botka Lászlót, Ujhelyi Istvánt, Hiller Istvánt, Tóbiás Józsefet is.
Arról az Origo.hu pénteki cikke számolt be, hogy délelőtt lemondott az MSZP elnökségéből hat politikus, majd a szintén pártelnök-esélyesnek tartott Botka László választmányi elnök bejelentette péntek délután, hogy megtartják a teljes tisztújítást már most nyáron, és július 19-én tartják a tisztújító kongresszust.
A lemondott képviselők listája az Origo.hu szerint Harangozó Tamás, Demeter Márta, Bangóné Borbély Ildikó, Winkfein Csaba és Tóth Bertalan. Az Origo.hu Gúr Nándorról is ír, de az MSZP sajtófőnöke, Ferencz Gábor cáfolta, hogy ő lemondott volna. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy ebben az esetben ki a hatodik lemondott szocialista.
Ujhelyi István ennek nyomán közölte, hogy nem vállalja az elnökséget.