Rendőrök fogadták a Mercedes-gyár dolgozóit kedd reggel
Rendőrök vizsgáltak át minden ki- és belépőt kedd reggel a kecskeméti Mercedes-gyár kapujában, miután hétfőn ismét bombariadó volt az üzemben, ebben a hónapban már harmadszor – írta a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal.
Kedden reggel csak rendőri átvizsgálás után léphettek be a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyárba – közölte a baon.hu egy olvasói bejelentés alapján. A be- és kiléptetést normális esetben a gyár biztonsági őrei végzik, a dolgozóknak és a vendégeknek detektoros kapun kell átmenniük érkezéskor és távozáskor is.
A most elrendelt szigorított beléptetésre azért van szükség, mert hétfőn ebben a hónapban már harmadszor bombafenyegetést kapott az autógyár. Tegnap ismét kiürítették a gyárat, a termelés is leállt. A délutáni műszak sem tudta felvenni a munkát, a gyár átvizsgálásával 18 óra 20 perckor végeztek a rendőrök. Bombát, robbanóanyagot nem találtak.
Összességében ez volt a negyedik, sorozatban pedig a harmadik bombariadó a Mercedes-gyárban – tette hozzá a beszámoló. Egy műszakban körülbelül 180 autó gördül le a gyártósorról, a bombariadók miatt kiesett termelést pedig később be kell hozniuk a munkásoknak.
A hétfői bombariadót okozó ismeretlen telefonálót még keresik a rendőrök.