2014. május. 08. 09:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 08. 09:59 Itthon

Földrengés volt Miskolcnál

Miskolctól 10 kilométerre, a Bükkben észleltek 2,8-as erősségű földrengést.

Gyenge, a Richter-skála szerint 2,8 erősségű földrengés volt csütörtök kora délelőtt Miskolc térségében, károkról nem érkezett jelentés.

Mónus Péter szeizmológus az MTI-t arról tájékoztatta, hogy csütörtökön 8 óra 38 perckor a Bükk-hegység területén, hat kilométernyi mélységben, Miskolctól 10 kilométerre történt a földmozgás, és ezt a lakosság is érzékelte.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: Heves megyében is érzékelték a földmozgást.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.