Demonstráció kezdődött péntek reggel a budapesti Szabadság téren: egy kisebb csoport leült a tervezett emlékmű területére, így akarják megakadályozni a munka megkezdését.
Magyar Fruzsina dramaturg, a tiltakozók szószólója azt mondta: értesültek arról, hogy péntek reggel meg akarják kezdeni az emlékmű építését, ezért már fél 6-kor megérkeztek, hogy megakadályozzák a munkát.
Hozzátette: a munkások meg is jelentek reggel 6 óra körül, de meglátták a tiltakozókat, és nem tettek semmit, végül elmentek.
Ezzel új minőségbe lépett az emlékmű elleni tiltakozás, hiszen elszántak arra, hogy akár a testükkel is megakadályozzák az emlékmű felépítését, és a végsőkig kitartanak – mondta Magyar Fruzsina.
A tiltakozók közül tízen közvetlenül az emlékmű tervezett helyszínén ülnek, a lebontott kordon mellett, egyikük a Demokratikus Koalíció jelvényével ellátott dzsekit visel. Tíz támogató pedig körülöttük helyezkedik el – jelentette az MTI tudósítója.
A helyszínt rendőrök biztosítják, a környéken három rendőrségi jármű áll, de a hatóság nem avatkozott közbe.
A csütörtöki eseményekről készült videónk: