2014. április. 14. 09:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 14. 11:41 Itthon

Kevesebb a mutyizó taxis Budapesten, de a trükkök a régiek

A budapesti sárga taxik kevesebbet csalnak, de bőven van még visszaélés – így tapasztalták a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai a legutóbbi ellenőrzéseken. Még mindig az állomások, buszpályaudvarok és a reptér környékén próbálják a legtöbbször átverni az utasokat. Sok panasz amiatt volt, hogy nem lehetett kártyával fizetni. Találtak olyan kocsikat, amelyekben megbuherálhatták a taxamétert, és olyan sofőrök is voltak, akik „elfelejtkeztek” a visszajáróról – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Tavaly szeptemberben lépett hatályba az új budapesti taxirendelet. Láthatóak már pozitív változások, de még mindig sok a probléma. Tavaly szeptemberben 3240 problémás esetet regisztráltak, míg idén márciusban 2634-et. A közlekedési központ a rendelet hatálybalépése óta 5503 nyílt és 6579 próbautazásos ellenőrzést tartott március végéig, és ezeken 12 893 „észrevételt” tettek – olvasható a cikkben.

A legtöbb gond abból fakadt, hogy a taxis, illetve a kocsija valamilyen formában megsértette az új rendelet egyik-másik pontját, például nem lehetett kártyával fizetni. Több mint 1700 esetben pedig nem adtak számlát vagy nyugtát. Ez a két fő hiba többnyire olyan taxikban fordult elő, amelyeket még nem matricáztak át, vagyis nem minősített járművek. Ezen kocsik egy részét egyébként nem is akarják már átalakítani a tulajdonosok, mert csak a drosztengedély lejártáig szeretnének dolgozni.

A legsúlyosabb visszaélés, a taxaméter manipulálásának gyanúja, 364 esetben merült fel. Ha ez bizonyítást nyer, azonnal ugrik a taxiengedély. Találtak olyan sofőrt, aki a ferihegyi reptér és a belváros közötti távolságra ötvenhét kilométeres utat akart kiszámlázni.

Összesen huszonkét olyan esetet jegyeztek fel, ahol kerülő úton vitték el az utasokat a kívánt címre. A korábbiakhoz képest kevesebbszer, de rendre előfordult, hogy a visszajáró pénzről „megfeledkezett” a sofőr.

Arra is volt példa, hogy egyszerűen hamis számlát adott a taxis: ilyennel szeptember óta ötvenkétszer találkoztak az ellenőrök. Az érvénytelen adószámmal taxizóból hatvankilencet találtak.

 

Hirdetés
Címkék
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.