Itthon MTI 2014. április. 10. 13:04

Ha már vasárnap nem ment, májusban szépítenének Bajnaiék

Jávor Benedek szerint az európai parlamenti választás arra is jó, hogy levonják a vasárnapi eredmény tanulságait és elkezdjék azt a munkát, amelynek a végén a most súlyos vereséget szenvedett ellenzék a 2018-as parlamenti választáson már kiérdemli a szavazók többségének bizalmát.

Az Együtt-PM kedden megkezdte az aláírásgyűjtést az EP-választásra, és a választási szövetség szerint a jövő hét közepére össze is gyűlhet az induláshoz szükséges húszezer szignó. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón közölte: az EP-választás kiemelt jelentőségű a számukra, mert lehetőséget ad arra, hogy a múlt vasárnapi országgyűlési választás után "rövid időn belül szépíteni tudjunk". Az európai parlamenti választás arra is jó, hogy levonják a vasárnapi eredmény tanulságait és elkezdjék azt a munkát, amelynek a végén a most súlyos vereséget szenvedett ellenzék a 2018-as parlamenti választáson már kiérdemli a szavazók többségének bizalmát - folytatta a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke.

Az Együtt-PM a kampány során be akarja mutatni, hogy miért elhibázott alapjaiban az Orbán-kormány európai uniós politikája és külpolitikai orientációja. Emellett fel akarják vázolni, hogy szerintük milyen lenne az ország számára valóban előnyös Európa-politika - sorolta elképzeléseiket. Külön kiemelte, hogy szervezetük lehetőséget kapott annak az önálló arculatnak és programnak a megfogalmazására, amelyet az országgyűlési kampányban nem tudtak eljuttatni a választókhoz.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Együtt-PM képviselő-jelölti listáján az utolsó simításokat végzik, és az a hét végéig elkészül. Hozzátette, hogy a PM már elkészítette a sajátját, amelyet ő vezet. Hangsúlyozta, hogy a PM-nek a közös listán mindenképpen bejutásra esélyes hely jár, ezért neki az első vagy a második helyet kell kapnia. "Minden lehetséges" - mondta arra reagálva, hogy megelőzheti-e a listán az Együtt-PM-et vezető Bajnai Gordont. Azt is kijelentette egy felvetésre, hogy a PM listáját nem az országgyűlési választás miatt lemondását most felajánló elnökség, hanem a párt tagsága állította össze, és azon nem is módosítanak.

Jávor Benedek egy kérdésre felelve nem tartotta a "választók becsapásának" azt, hogy Bajnai Gordon lemond képviselői mandátumáról. Hozzátette, az emberek egy ötpárti listát szavaztak be a parlamentbe, és egy vezető politikusnak joga van úgy dönteni, hogy vállalja a felelősséget az eredményért.

A PM társelnöke nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy hogyan fognak nekivágni az önkormányzati választásoknak, ahogy azt is korainak tartotta kijelenteni, hogy az ellenzék kit indít a főpolgármesteri posztért. Elmondta, véleményük szerint ha a szocialista Horváth Csabát indítanák, akkor azzal komolyan kockáztatnák, hogy megint rossz eredményt érjenek el. Arra nem válaszolt, hogy kit tartana megfelelő jelöltnek.

A fővárosi Szabadság térre tervezett emlékmű körül kialakult helyzetről beszélve jogosnak nevezte a tiltakozást és az ellenállást. Szavai szerint miközben Magyarországnak számos problémája van, például a munkahelyteremtés vagy az Oroszországtól való függés erősödése, nem szabad azt sem alábecsülni, hogy a kormány a történelemmel való szembenézés helyett megpróbálja elferdíteni a tényeket. Azt "vérlázítónak" nevezte, hogy a kabinet a választás előtt levette napirendről az emlékmű ügyét, majd a választások után folytatták az építési munkálatokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.