Fodor: közös baloldali lista kell az EP-választásra is
Fodor Gábor szerint a baloldali összefogásban részt vevő pártoknak az európai parlamenti választásra is közös listát kellene állítaniuk azért, hogy ne a Jobbik legyen a második.
A Magyar Liberális Párt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este arról is beszélt, hogy pártja nehéz helyzetben lenne önálló indulás esetén – elsősorban szerinte azért, mert nincs 100 millió forintjuk kampányra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a közös listaállítás azért lenne fontos, mert ellenkező esetben a Jobbik szerzi meg a második helyet, amit mindenképpen el kellene kerülni.
A május 25-ei EP-választásra az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM is önállóan készül.
Fodor Gábor elmondta a műsorban azt is: sem a DK, sem az Együtt-PM nem kereste meg azzal, hogy mint egyedüli liberális képviselő csatlakozzon hozzájuk a parlamentben. A két pártnak négy-négy képviselője lesz a következő Országgyűlésben, a frakcióalakításhoz viszont ötre van szükség.
Ha érkezne megkeresés, a liberális párt vezető testülete döntene róla – erősítette meg, azzal együtt, hogy önállóan szeretnék megjeleníteni a liberális alternatívát.