2014. április. 02. 18:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 02. 19:38 Itthon

"Kellene ő nekem megint" – Orbán odavan egy borsodi jelöltért

Ne adjuk alább, mint négy éve – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Mezőkövesden a Fidesz-KDNP politikai nagygyűlésén részt vevőknek, ahol a jelöltjükről, Tállai Andrásról azt mondta, jó barátot, hűséges bajtársat és elszánt harcost kapott személyében, „és kellene ő nekem megint”.

Orbán Viktor a mezőkövesdieknek azt javasolta, ne adják alább, mint négy éve. Kritizálta az ezt megelőző nyolcévnyi kormányzást, és arról is beszélt, megfigyelte, hogy ha nem a baloldal nyer, hanem a Fidesz, akkor a választások nem lehetnek tisztességesek (…) „sőt nemhogy nem tisztességesek, hanem vége van a demokráciának”.

„Az ő szenvedélyük a gyűlölködés, a mi szenvedélyünk pedig Magyarország” – mondta, „jobboldali fiatal ellenfeleinek” pedig, akik még sosem kormányoztak, azt javasolta, előbb tegyenek le valamit az asztalra, bizalom ugyanis nem a beszédért, hanem a tettekért jár.

A gyűlésen Orbán az önkormányzati államtitkárt, Tállai Andrást is dicsérte, aki a terület képviselőjelöltjeként indul. „Kellene ő nekem megint” – mondta róla a kormányfő. Nehéz embernek nevezte Tállai Andrást, aki keményen harcol a helyiekért, "éppen két éve a reptér miatt eszi az életemet". Hozzátette, megígérte neki, hogy ha megnyeri a választást, ismét beszélnek erről.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.