A híresztelésekkel ellentétben nem találtak veszett rókát Rákosmenténél - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A sajtóban megjelent hírekkel szemben nem találtak veszettség vírussal fertőzött rókatetemet Rákosmenténél - írta közleményében a Nébih, amely hozzátette, az ország több pontján kihelyezett tájékoztató plakátok az április 5-én induló tavaszi immunizálási kampányhoz kapcsolódnak.
Az idei tavaszi és őszi immunizálási kampányban nagyobb - nyugaton a Duna, valamint az M0-ás autópálya, északon pedig az M3 autópálya vonaláig terjedő - terülten és sűrűbb szórással fogják elvégezni a szakemberek az immunizálást - közölte a hivatal. A tavaszi kampány április 5-én indul és két hétig tart.
Hozzátették, annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban vegyék fel a vakcinát, az érintett területeken a vakcinázás kezdetétől számított tizennégy napig az illetékes járási főállatorvosok ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el.
A vadászatra jogosultak fontos feladata a kampányokat közvetlenül megelőzően a lakosság tájékoztatása. A hivatásos vadászok ennek érdekében a vadászterületük több forgalmas pontjára feltűnő piros színű, kétnyelvű plakátokat helyeznek ki. A felhívásokat a települések hirdetőtábláin is közzéteszik, illetve az önkormányzatok a rendelkezésükre álló egyéb eszközökkel is - helyi rádió, tévé, újság útján - segítik a lakosság minél pontosabb informálását.
A Nébih felidézte, hogy a rókák veszettség elleni orális immunizálása 1992-ben kezdődött és évente két kampányt tartanak. 2008-tól a korábbi évek eredményes védekezésének köszönhetően a vakcinázás csak a Szlovéniától Ukrajnáig terjedő 50 kilométeres védőzónában történik a határ mentén.
Az elmúlt években a klasszikus veszettség vírusa nem fordult elő Magyarországon, 2013-ban azonban veszettséget állapítottak meg Bács-Kiskun megyében, ezért az őszi kampány során az érintett területen 50 kilométeres sugarú körben gócvakcinázást hajtottak végre - fogalmazott a közlemény.