Lázár: Fair és legitim a választási rendszer
Lázár János szerint fair és legitim a választási rendszer. Pintér Sándor szerint ilyen nyugodt kampány még sosem volt, igaz, azt kiemelte, hogy a Bosnyák téren hat liter bor megivása után támadtak egy MSZP-s aktivistára.
Bíznak a kormánypártok az általuk kidolgozott választási rendszerben, legalábbis Lázár János a kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott, legitim és fair a magyar választási rendszer, amely alkalmas arra, hogy vasárnap a több mint nyolcmillió választópolgár "ítéletet hozzon, véleményt alkosson".
Majd rengeteg számot sorolt fel: jelenleg 8 millió 220 ezer választásra jogosult van, közülük 8 milliónak van állandó magyarországi lakcíme. 1554 egyéni jelöltre lehet szavazni (kétszer annyira, mint 2010-ben),13 nemzetiségi listára és 18 pártlistára. 10 386 választókörzetben lehet szavazni, és mintegy 39 481 közalkalmazott és pártdelegált figyeli a választások demokratikusságát.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint is rendkívül higgadt és nyugodt a kampány, amit azzal próbált alátámasztani, hogy míg 2010-ben ebben az időszakban mintegy 250 választással kapcsolatos bejelentés volt, jelenleg 120-at kaptak.
Két olyan esetet ki is emelt, amiben a rendőrök nagyon gyorsan voltak, és mind a kettő ellenzéki képviselő ellen irányult: a szocialista Herczog Editre Csókakőn támadtak rá, de mire a jelölt bejelentést tett, már el is fogták az elkövetőket. A másiknál egy MSZP-s aktivistára támadtak késsel a Bosnyák téren, a fenyegetőzőt otthonában kapták el a rendőrök. Pintér szerint később kiderült, hat liter bort fogyasztott, és fel sem fogta, hogy épp választások közelednek,"erős ünnepnapnak tekintette".
A belügyminiszter kérdésre válaszolva egyébként azt mondta, a választások napja a rendőrök számára egy ünnepnap, ami azt jelenti, hogy fegyvertelenül, fehér ingben járják majd az utcákat. És nem fogják azt figyelni, hogy betartják-e a 150 métert a választási irodáknál. Pintér szerint ugyanis ez a pártok és a választási irodák dolga.