2014. március. 22. 13:02 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 22. 13:05 Itthon

Brutális dugók a Dunakanyarban és az M7-esen

Több kilométeres kocsisorra, illetve dugókra kell számítaniuk a fővárosból a Dunakanyar vagy a Balaton felé közlekedőknek.

A nyárias időben sokan elindultak a budapesti agglomerációban, a Velencei-tónál vagy a Balatonnál lévő hétvégi házakba, kiskertekbe, emiatt hatalmas a torlódás a 10-es és a 11-es főúton, illetve az M7-es autópálya kivezető szakaszán - tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Közlése szerint a Dunakanyar főútjának számító 11-esen Szentendrénél már csak lépésben lehet haladni, a Leányfaluig vezető szakaszon pedig - részben az itt zajló útfelújítás miatt - szinte áll a forgalom. Hasonló a közlekedési helyzet a 10-es főúton a főváros és Solymár között, valamint az M7-es autópályán a Balaton felé. A most útnak indulóknak hosszabb menetidőre kell számítaniuk - tette hozzá az osztályvezető.

Hirdetés