Itthon MTI/Blikk 2014. március. 21. 06:56

Blikk: hamis szerződéssel vertek át tanárokat Miskolcon

A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen, mivel több tanárnak is kicserélte valaki a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt, így kevesebb fizetést kapnak.

Több tanár is kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt – írta a Blikk. A lap pénteki számában azt írták, a pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) az életpályamodell bevezetése kapcsán. Az egyik tanár elmondása szerint az általa aláírt okiraton az szerepelt, hogy egyetemi bért kap, most pedig főiskolai bér szerepel ugyanott.

A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen – mondták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán a lapnak.

A lap úgy tudja, a nyomozók sorra hallgatják ki a pedagógusokat. Egyelőre azt akarják tisztázni, hogy kinek az utasítására, milyen célból és milyen intézményben cserélték ki az előlapokat a szerződéseken, amelyeknek egyikén-másikán még látszik, hogy újra lett kapcsozva a két papír.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.