Bár március 15-én az 1848-as eseményeket ünnepeljük, az egykori forradalom évfordulói sokszor önmagukban is külön történelmet írnak. Zavargások, tüntetések, nagygyűlés, tojásdobálás, brutális havazás - mi mindenre emlékezhetünk még március 15-én?
1848. március 15-ét és az utána következő szabadságharcot gyakorlatilag a szabadságharc elvesztése óta ünneplik Magyarországon, még ha a kezdetekben csupán magánkörben volt is lehetséges az emlékezés. Az ünnepnap 166 éves történetében azonban több március 15-e is emlékezetessé vált azzal, hogy túlmutatott az egyszerű megemlékezésen.
1860. március 15. Lövöldözés és halál
Az addig csak magánkörben, kisebb kocsmákban megtartott évfordulón 1860-ban törtek ki először zavargások. A szabadságharcban elesett honvédek emlékére gyászmisét szerveztek a pesti egyetemisták, a rendőrséget azonban kivezényelték a templomok bejáratához, a fiatalok így végül többszöri próbálkozásra a Kálvin téri református templomban gyűltek össze. A gyászmise után a tömeg spontán koszorúzni indult előbb a ferencvárosi, majd a kerepesi temetőhöz, de itt is katonák állták az útjukat.
Az események végül odáig fajultak, hogy míg a tömeg a kerítésen át koszorút dobott a temetőbe, addig a katonák előbb szuronnyal próbálták visszatartani az addigra már több száz fősra duzzadt tömeget, majd tüzet nyitottak. A sortűzben hárman sérültek meg, de egyikük, Forinyák Géza joghallgató két héttel később belehalt a térdlövésébe, ezzel pedig utólag is március 15-e mártírjává vált. A diák temetése április elején az egész fővárost megmozgató hatalmas rendszerellenes tüntetéssé duzzadt.
1860 után rendszeressé váltak az ellenzéki koszorúzások, 1867-ben, a kiegyezés megkötése után viszont az ünnep eléőestéjén már több ezres fáklyás felvonuláson ünnepelték a szabadságharcot leverő Ferenc Józsefet, az új magyar kormányt, és az alkotmány helyreállítását.
1898. március 15. Mellőzött ünnep és zavargások
A kiegyezés ellenére nem vált egyértelművé március 15. értelmezése, a monarchiában kényes függetlenségi kérdést ugyanis nem szívesen hozták fel, a forradalom alkalmából főleg az ellenzék és a diákok szerveztek megmozdulásokat. 1898-ban, az ötvenéves évfordulón azonban a kormány kompromisszumos megoldásként április 11-ét, az 1848-as április törvények elfogadásának napját javasolta ünnepnapnak, és a komoly tiltakozások, valamint a heves parlamenti vita ellenére végül törvénybe is foglalták a változtatást.
Szapáry Gyula volt miniszterelnök ráadásul mindenáron szerette volna elérni, hogy az egykori honvédok koszorúzzák meg a velük szemben a szabadságharc során a budai várat védő, a pesti oldalt lövető és az ostrom során elesett Heinrich Hentzi emlékművét a várban. A felvetésen persze a szabadságharc veteránjai kiakadtak, és végül a tiltakozásuknak engedve letettek az ellenséges szobor megkoszorúzásáról.
A forradalom elhallgatása és lefokozása viszont végképp kiverte a biztosítékot, a függetlenségpárti ellenzék pedig a Múzeumkertbe, a Nemzeti Lovardába, valamint a Petőfi-szoborhoz szervezett tüntetést. Március 15-én estére zavargások törtek ki a belvárosban: a randalírozók üzleteket és kirakatokat törtek be, a Függetlenségi Kör épülete előtt pedig többen összeverekedtek. A rendőrség végül megfékezte a zavargásokat, április 11-én, a hivatalos ünnepen pedig Ferenc József is Budapestre érkezett, akit szintén tömegek éltettek, miközben átvonult a városon.
1939. március 15. Kárpátalja visszafoglalása
A második világháború kitörése előtt fél évvel, március 15-én vonultak be a náci Németország csapatai a Szudéta-vidék 1938-as korábbi megszállása után megmaradt Csehországba, a magyar csapatok pedig ugyanezen a napon kezdték meg a Hitler támogatását is élvező három napos offenzívájukat Kárpátalja ellen.
"A magyar főváros lelkesen ülte meg a magyar szabadság ünnepét, mely az idén egybeesett a Ruténföld hazatérésének napjával" - adta hírül a Magyar Világhíradó 1939 márciusában, a forradalom ünnepe ugyanis a Horthy-érában már nem az elnyomás elleni függetlenségi küzdelem jelképeként jelent meg, hanem a magyar szenvedéstörténet részeként éppúgy, mint a trianoni békeszerződés. Enek jegyében a korban az 1927-ben nemzeti ünnep rangjára emelkedett március 15. hivatalos megemléékezéseit is a Szabadság téren felállított Országzászlónál és az irredenta szobrok között tartották.
1942. március 15. Antifasiszta gigatüntetés
A második világháború éveiben a hatalom a háborús propaganda erősítésére használta fel a forradalom ünnepét, 1942-ben azonban a Petőfi-szobornál háborúellenes tüntetéssé változott a békepárti ellenzék koszorúzása. A Magyar Történelmi Emlékbizottság által szervezett esemény Közép-Európa legnagyobb háborúellenes megmozdulása volt, amelyre zömmel szervezett munkásokat, munkásfiatalokat mozgósítottak a baloldali pártok.
A tüntetést végül a rendőrség oszlatta fel, de az 1942-es március 15-e azóta is kedvelt hivatkozási alapja a baloldali, vagy szélsőjobb-ellenes, antifasiszta mozgalmaknak, amelyek szívesen példálóznak ezzel az eseménnyel, hogy bemutassák, a demokratikus erők képesek az összefogásra. A gigatüntetést szervező, náciellenes március 1-jén alakult Magyar Történelmi Emlékbizottság ugyanis szinte minden demokratikus politikai oldal képviselőjét a sorai között tudta: Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett tagja volt a szociáldemokrata, később a kommunistákkal megállapodó Szakasits Árpád, a későbbi kisgazda miniszterelnök és köztársasági elnök Tildy Zoltán, a keresztényszocialista és később emigráló Barankovics István, de írók is, mint Illyés Gyula, vagy Veres Péter.
1948. március 15. Egy új rendszer ünnepe
A világháború után a forradalom százéves évfordulója rengeteg embert mozgatott meg, a szovjet csapatok által megszállt országban azonban Vorosilov szovjet marsall jelenlétében zajlottak le a függetlenség ünnepének centenáriumi eseményei. Az "új márciusi ifjúságnak" nevezett fiatalok már ekkor a "munka ifjú hősei" feliratú táblák mellett vonultak fel, Petőfi és Kossuth képei mellett pedig Sztálin is feltűnt a felvonulásokon, ezzel is előprejelzve az elkövetekezndő évek tendenciáit és újabb múltértelmezését, amely szerint Táncsics Mihály például "a magyar munkásmozgalom forradalmi előharcosa" volt.
A Kossuth téri nagygyűlésen Rákosi Mátyás még miniszterelnök-helyettesként a népi demokrácia aktuális problémáit vetette össze az 1848-as kérdésekkel, de március 15-e emlékezetének törvénybe iktatása mutatta, hogy az új hatalom aktívan kívánja felhasználni március 15-ét. Ráadásul 1948-ban alapították és osztották ki először a Kossuth-díjakat is, hogy így díjazzák az újjáépítésben jól teljesítő munkásokat, de a centenárium alkalmából munkaverseny is indult - akárcsak az elkövetkező közel egy évtizedben.
1957. március 15. "Márciusban újra kezdjük"?
"Márciusban Újra Kezdjük" - jelent meg 1956 novemberében a budapesti házfalakon, az októberi forradalmároknak ugyanis adta magát az ötlet, hogy a márciusi forradalmi hagyományokat felidézve tavasszal kezdődjenek újra a megmozdulások. Az 1956 miatti megtorlás ekkor még javában zajlott, a hatóságok pedig többeket le is tartóztattak, hogy megelőzzék a tiltakozásokat.
Bár egyesek szerint az éppen berendezkedő MSZMP-nek kapóra jött volna ürügyként egy újabb tüntetés, vagy tiltakozás, hogy meg tudja indokolni az elnyomó intézkedéseit, 1957. március 15-e végül békésen telt, a megszokoptt hivatalos ünnepségekkel, igaz a nyugati követek nélkül.
1973. március 15. Rendszerellenes megmozdulások
Az 1957 után berendezkedő Kádár-rendszerben március 15-e egy volt a tavaszi Forradalmi Ifjúsági Napok közül, amelybe beletartozott a Tanácsköztársaság ünnepe, március 21., valamint a felszabadulás napja, április 4. is. Az ellenzék a hetvenes évektől azonban ellenmegmozdulásokat tartott: 1971-ben a Petőfi-szobornál kiszedték a vörös zászlókat a virágágybó, 1972-től viszont már gumibottal oszlatta a rendőrség az összegyűlt tüntetőket. 1973-ban több mint hatszáz embert állítottak elő a Petőfi-szobornál rendezett ellenzéki megemlékezés után, a rendőrség a Ferenciek terén gumibotokkal támadt a nacionalistaként aposztrofált ünneplőkre.
Az ellenzéki március 15-ék tíz évvel később kezdődtek újra, 1986-ban pedig a városban vonuló több ezer tüntetőt a rendőrség végül a Lánchídra terelve beszorította. Az eset végül a "lánchídi csata" néven híresült el.
1989. március 15. A rendszerváltás előfutára
Huszonöt évvel ezelőtt, 1989-ben tízezrek vonultak az ismét nemzeti ünneppé nyilvánított március 15-én a Kossuth térre, ahol Kis János, Orbán Viktor és Tamás Gáspár Miklós mondott beszédet és a Varsói Szerződésből való kilépést követelték. A Szabadság téren, a Magyar Televízió lépcsőjén Cserhalmi György felolvasta a tüntetést szervező ellenzéki szervezetek 12 pontját, majd kinyilvánították hogy a Magyar Televízió az egész magyar nemzeté.
A ellenzéki kerekasztal megalakulását egy héttel megelőző nagygyűlésen még teljes violt az összhang, a jelenlévők a szabad demokratikus magyarország mellett tettek hitet és igazságot követeltek 1956-nak. Bár 1989. március 15-én még nem volt világos, hogy mi fog megvalósulni az ellenzéki követelésekből, a jelenlévő politikai oldalak ígéretet tettek arra is, hogy közösen ünnepelnek majd a jövőben. Bár ma már tudjuk, hoyg ez nem így történt, a rendszerváltás békés jellegéhez feltehetően nagyban hozzájárult az 1989-es konszenzusos március 15-e is.
2007. március 15. Az őszödi beszéd után
Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének 2006 őszi kiszivárgása, a tévészékház ostroma, valamint a 2006. október 23-i zavargások és rendőri fellépés utáni első március 15-én félő volt, hogy ismét eldurvulnak az események Budapesten. A kormányellenes tüntetők előbb hangoskodással zavarták meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a zászlófelvonásnál, majd a múzeumkerti ünnepségen, tojással dobálták meg az esernyőkkel védett Demszky Gábor főpolgármestert, majd a 2006 októbere miatt körözött Budaházy György letartóztatása után az Andrássy úton csaptak össze a rendőrökkel.
Hasonló hangulatban telt az ünnep egy évvel később is - 2008-ban a tüntetőknek sikerült eltalálniuk Demszkyt egy tojással, a tüntetők pedig a Nagykörúton a Corvin mozinál Molotov-koktélokat dobálva került összetűzésbe a könnygázazó rendőrökkel.
2013. március 15. Hókáosz
A különböző pártoldalak megemlékezései már megszokottakká váltak a rendszerváltás utáni Magyarországon, az azonban nem, hogy gigantikus mennyiségű hó bénítsa meg gyakorlatilag az egész országot. Az extrém mennyiségű, hirtelen jött tavaszi havazás miatt minden politikai oldal lemondta a betervezett gyűléseit, az utakon a brutális időjárási viszonyok miatt több tömegkarambol is történt, a kilométeres kocsisorokban többen 24 órára is az autójukban ragadtak, március 15-ére pedig hetvennél is több települést zárt el teljesen a havazás, és ennél is több helység maradt áram nélkül.
Az utakat végül csak két nappal később, március 17-re sikerült járhatóvá tenni az országban. Az összesített adatok szerint hatan haltak meg kihűlés miatt a hirtelen jött hidegfront miatt, de az ítéletidőben mintegy 270 ezer ember került veszélybe.
