2014. március. 13. 12:33 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 13. 12:25 Itthon

Gyanús ajánlások, meghamisíthatott aláírások miatt aggódik a baloldal

Az ellenzéki összefogás szerint a kormány kötelessége kivizsgálni a gyanús ajánlásokat, miután sajtóértesülések szerint a választási induláshoz szükséges aláírásgyűjtés során több párt visszaélhetett az állampolgárok adataival, meghamisíthatta aláírásukat.

Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: az igazságügy- és a belügyminiszternek megvan a lehetősége a vizsgálat lefolytatására a központi nyilvántartásban meglévő aláírásminták alapján, és ha szükséges, a rendőrség bevonására is. Hangsúlyozta: nem egyszerűen választási csalásról van szó, hanem az állampolgárok adataival való visszaélésről, ami bizalmi válságot okozhat.

Felidézte, hogy a paksi választási bizottság egyik tagja is megtalálta adatait és hamisított aláírását egy olyan ajánlási ívén, amelyet nem írt alá. Ennek a nyilvánvaló hamisítás ellenére mégsem lett következménye azon kívül, hogy az ajánlást nem vették figyelembe - jegyezte meg Tóbiás József. Arra a kérdésre, hogy miért nem tesznek feljelentést, a szocialista politikus úgy válaszolt: a szükséges eszközök a kormány kezében vannak, és egy hét alatt ki is tudná szűrni a gyanús ajánlásokat.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa arról beszélt: a Fidesz a feliratkozás bevezetésével megpróbálta csökkenteni a választási részvételt, majd amikor a regisztráció az Alkotmánybíróságon elbukott, olyan választási szabályozást alkotott, amely az ajánlási rendszer átalakításával bizniszpártokat, zavaros hátterű és kétes erkölcsű embereket szabadított rá a választókra, és juttatott jelentős költségvetési támogatáshoz azért, hogy "torzítsák a választói akaratot".

Egy e-mail bizonyítja, hogy az Új Magyarország Párt nevű, "csak papíron, a kampányfinanszírozási számlákon létező" párt egyik munkatársa tavaly ősszel a szervezet minden adatát elküldte Zuschlag Jánosnak - mondta Karácsony Gergely, hozzátéve: a levélhez az új választási szabályok mellett az idősotthonok és a hajléktalanszállók címét is mellékelték. Szerinte ez is bizonyítja, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt korábbi szocialista politikus is "gründolt egy pártot magának".

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.