2014. február. 24. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 24. 17:55 Itthon

Tárki: a baloldali szavazók sírják vissza leginkább a kádárizmust

Egy felmérés szerint az MSZP, az Együtt-PM és a DK szavazóinak több mint a fele tartja úgy, hogy egyáltalán nem érte meg a rendszerváltás. A rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya az LMP-sek körében volt a legnagyobb, utána a Fidesz és a Jobbik szavazói következnek.

A Fidesz-KDNP, az LMP és a Jobbik szavazói szerint a rendszerváltás inkább "megérte", míg az MSZP, az Együtt-PM és a DK szavazói inkább negatívan vélekednek a 25 évvel korábban történt változásokról – derül ki a Tárki januári adatfelvételének elemzéséből, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

A Tárki reprezentatív kutatásában 1007 embert kerestek meg személyesen és két kérdést tettek fel a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban. Az első kérdésben arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar lakosság véleménye szerint összességében mennyire érte meg a rendszerváltás, a második kérdés pedig azt tudakolta, hogy a Magyarországon élő embereknek mennyivel lett jobb vagy rosszabb az élete a rendszerváltás után, mint amilyen a szocializmusban volt.

A felmérés – pártszimpátia alapján mért – eredményei markáns különbségeket mutattak.

A rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya, akik szerint teljes mértékben vagy inkább megérte a rendszerváltás, az LMP egyébként kisszámú szavazói körében a legmagasabb (80 százalék), nagyon magas még Fidesz-KDNP szavazói között (71 százalék), és a Jobbik táborában is ők vannak többségben (54 százalék).

A rendszerváltásról negatívan vélekedő válaszadók, akik szerint inkább vagy egyáltalán nem érte meg a rendszerváltás, az MSZP szavazótáborában vannak a legmagasabb arányban (63 százalék), őket az Együtt-PM szavazói követik (58 százalék), és a DK szavazótáborában is többségben vannak (52 százalék) e vélemény támogatói.

Alig több mint 10 százalék szerint érte meg teljes mértékben

A felmérés – pártpreferenciától független – eredménye szerint a lakosság több mint tizede véli úgy, hogy összességében teljes mértékben megérte a rendszerváltás, több mint harmada szerint inkább megérte, és negyedük döntött úgy, hogy inkább, közel hatoduk, hogy a rendszerváltás egyáltalán nem érte meg.

A válaszadók valamivel több mint negyede érzi úgy, hogy a Magyarországon élő emberek helyzete jobb vagy sokkal jobb, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt, és ötödük szerint az emberek élete ugyanolyan. A válaszadók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az országban élők élete rosszabb vagy sokkal rosszabb, mint amilyen a szocializmusban volt.

A kutatatásból kiderül az is, hogy a magasabb iskolai végzettségűek a legelégedettebbek a rendszerváltással, s minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb az elégedettségi szint.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.