"Annak örülnék, ha elragadná az alkotmánybírákat a semmiből teremtés pátosza" – biztatta kreativitásra és saját mozgásterük tágítására az Alkotmánybíróság (Ab) jelenlegi tagjait Sólyom László, a testület első elnöke, korábbi köztársasági elnök az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) pénteki konferenciáján, amelyet az új alaptörvény által bevezetett úgynevezett alkotmányjogi panasz tapasztalatairól rendeztek.

Sólyom felidézte, hogy az Ab-t 2010 után meglehetős megrázkódtatások érték, komoly változások következtek be a hatásköreiben: szűkült az absztrakt normakontroll lehetősége, megszűnt az actio populáris, vagyis nem fordulhat bárki a testülethez, és bevezették a konkrét, egyedi ügyekben, akár bírói ítéletek ellen benyújtható alkotmányjogi panaszt.

Túry Gergely

A volt köztársasági elnök bevezető előadásában hosszan emlékezett vissza az Alkotmánybíróság felállítását megelőző vitákra, az 1988-89-es évekre. Az utolsó pártállami Országgyűlés jegyzőkönyveiből kiderül, hogy a képviselők már akkor is ellenezték, hogy a parlament felé kerüljön bármilyen szerv, vagyis az Ab megsemmisíthessen törvényeket, és igencsak szűkre szabták volna az úgynevezett absztrakt normakontroll kezdeményezésének lehetőségét.

A kerekasztal mellett azonban az ellenzék – amelynek szakértői ebben a kérdésben Tölgyessy Péter és Sólyom voltak – ragaszkodott három dologhoz: az Ab semmisíthessen meg törvényeket, ne csak visszaküldhesse azokat a parlamentnek, mindenki fordulhasson a testülethez, ne csak egy szűk kör, a bírókat pedig kiegyensúlyozottan, lehetőleg konszenzussal válasszák. Nagy igyekezetükben viszont elfelejtkeztek arról, hogy megteremtsék az egyéni jogvédelem eszközeit, így inkább az absztrakt normakontroll irányába fordult a magyar alkotmánybíráskodás.

Majtényi László, az EKINT elnöke köszöntőjében épp arról beszélt, az 1989-es rendszerváltás nagy eredménye volt, hogy a pesti utcán egyetlen csepp vér nem hullott, de ugyanakkor a nép kimaradt belőle. Ezt érezhette is az ellenzék, ezért három gesztust tett: az ombudsmani rendszer létrehozását, az actio popularis bevezetését, illetve a népszavazás és népi kezdeményezés széles lehetőségeit. Mára, az új alaptörvény és a sarkalatos törvények hatálybalépésével mindhárom gesztus elporladt.

Sólyom szerint ugyanakkor az Alkotmánybíróságnak jelenleg is van kitörési pontja, csak kreativitásra van szükség, és az új rendszerben is kimondhat sorsdöntő kérdéseket. Példaként az 1989-es első vitákat idézte fel, amikor a törvényalkotó egy sor kérdést nyitva hagyott, így maguknak az alkotmánybíráknak kellett megalkotni a kereteket, amelyek közt két évtizeden keresztül dolgoztak.

"Voltak köztünk valódi bírók, akik tárgyalni akartak, ügyfeleket akartak látni, mások viszont ezt utálták" - idézte fel a korai időket Sólyom, aki szerint csak egyszer próbáltak meg szuperbíróságként viselkedni - egy apasági ügyben megsemmisítették nemcsak a jogszabályt, hanem a jogerős bírói ítéletet is -, de ebből akkora botrány lett, amekkorát ő még soha nem látott, és kicsinyes bosszúra sarkallta a rendes bíróságokat, amelyek akkoriban foggal-körömmel védték a függetlenségüket.

Vágni lehetett az utálatot, mikor először mentem előadást tartani a Legfelsőbb Bíróságra – idézte fel Sólyom, aki a kicsinyes rivalizálásra azt a példát említette, hogy Solt Pál, az LB akkori elnöke valahogy elintézte, hogy az ő fizetése egy forinttal több legyen, mint az Ab-elnöké, vagy épp rendőrmotorosokat hívott, hogy megelőzhesse az alkotmánybírók autóit. A volt köztársasági elnök szerint ugyanakkor utólag meg lehet érteni, hogy a szigorú pártállami felügyelet alól éppen felszabadult bíróságok nagyon érzékenyek voltak a függetlenségükre.