2014. február. 21. 09:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 21. 09:59 Itthon

Vádat emeltek a melegfelvonulás résztvevőit zaklató férfi ellen

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az ügyben kihívóan közösségellenes magatartással elkövetett közösség elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a 2012-es budapesti melegfelvonuláson zaklatott egy azon résztvevő házaspárt. A vádirat szerint a férfi a 2012. július 7-én Budapesten megtartott Budapest Pride rendezvényt követően odalépett egy a felvonulást támogató házaspár férfi és nő tagjához, és őket vélt szexuális hovatartozásuk miatt hangos szóval, szitkozódó, becsmérlő kifejezésekkel illette.

A vádlott agresszív, provokatív viselkedésével olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely riadalmat keltett – áll az ügyészségi közleményben.

A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 174/B. § (1a) bekezdésébe ütköző kihívóan közösségellenes magatartással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, amelynek törvény szerinti büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. 
 
  

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.