2014. február. 14. 18:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 14. 19:49 Itthon

Budapesten is történnek még csodák – egy megható videó bizonyítja

Egy egykori állami gondozott, 18 éves budapesti lány fogadott be egy 78 éves hajléktalan asszonyt – számolt be a Hír24.

A 18 éves Ujházi Szandra állami gondozott volt, később nevelőszülőkhöz került, ahonnan öt hónappal ezelőtt költözött el. Azóta egyedül él Budapesten, napközben felszolgálónak tanul, délutánonként pedig esti iskolába jár, hogy az érettségije is meglegyen – írja a Hír24.

A fiatal lány egy hete hallott a 78 éves hajléktalan asszonyról, aki – miután a hajléktalanszállón többször meglopták – az utcán küzdött a fagyhalál ellen és már többször el akarta dobni magától az életét. Szandra úgy döntött, befogadja Ica nénit, így azóta együtt élnek. Amióta összeköltöztek, többen segítenek nekik adományokkal.

Az asszony több éve élt már az utcán, mert miután hitelt vett fel, ráment mindene.

Szandra és Ica néni itt maguk mesélik el a történetüket.

Hirdetés