Orbán és Áder udvariasságból köszöntötte Iránt
Az államközi kapcsolatokban elemi udvariassági szabály megemlékezni egy ország, jelen esetben a köztársasági Irán megalapításáról – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Havasi Bertalan az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött kormányfői távirattal kapcsolatos ellenzéki bírálatokra reagált.
Szerdán a baloldali összefogás pártjai úgy kommentálták a miniszterelnöki táviratot, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarország egyre gyorsuló iramban iratkozik ki az euroatlanti országok közösségéből, az LMP pedig azt közölte, a miniszterelnök rossz helyen kampányol.
Az iráni nemzeti ünnep alkalmából Áder János államfő is táviratban üdvözölte az iráni népet.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatósága közleményében szintén azt írta, a diplomáciai udvariasság immár évszázados hagyományai szerint nemzeti ünnepük alkalmából azoknak az országoknak a népét, amelyekkel diplomáciai kapcsolatban állunk, az adott ország vezetőihez intézett táviratban vagy levélben köszöntjük.
Közleményükhöz csatolták Sólyom László volt köztársasági elnök 2010-ben kelt, az iráni államfőhöz intézett, hasonló tartalmú üdvözlő táviratát is.