2014. február. 11. 15:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 11. 15:48 Itthon

Tiltakozás: „lenyúlja” a Mazsihisz a helyi kezdeményezést?

Az eredetileg Gyöngyösre tervezett Együttélés Házát a Mazsihisz az utolsó pillanatban Budapestre vinné, a helyiek tiltakoznak.

„Ne vigye el Gyöngyösről a Mazsihisz a helyi kezdeményezést!” címmel írt nyílt levelet Balázs József fideszes országgyűlési képviselő a Gyöngyösre tervezett, a „zsidó-keresztény együttélés történelmi kapcsolatait bemutató” Együttélés Háza miatt, amit a Mazsihisz inkább Budapesten, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában szeretne megvalósítani.  A levél szerint „annál is inkább aggasztó ez a szándék számunkra, gyöngyösiek számára, mert a gyöngyösi eredetű alapgondolatot a kezdeti lépéseknél támogatásáról biztosította a Mazsihisz egyik prominense, Weisz Péter úr is, majd néhány hónappal később Heisler András elnök úr is kifejezte támogatását, aláírásával. Egyben jelezte, hogy a gyöngyösi Együttélés Háza-projekt a Mazsihisz számára is fontos ügy”.

A helyiek nevében ezért Balázs József arra kéri a Weisz Pétert, és Heisler Andrást, valamint „az ügy gyöngyösi megvalósítását a kezdetektől támogató egyházi vezetőket, zsidó vezetőket, különböző zsidó szervezeteket, a parlamenti frakcióvezetőket, kormánytagokat, illetve az ellenzéki politikusokat is”, hogy „befolyásukat latba véve hassanak oda a Mazsihiszre, hogy az Együttélés Háza az eredeti szándékot követve a gyöngyösi zsinagógában valósuljon meg”.

Mint a nyílt levél szerzője fogalmaz, „azt gondoljuk, a széleskörű összefogást, a városi pozitív fogadtatást, a látványterveket, valamint a történészi koncepciót sorra, időben, örömmel felmutathattuk”. Éppen ezért „nem lenne szerencsés, ha a gyöngyösi megvalósítás előtti utolsó pillanatban egyesek azon munkálkodnának, hogy elvegyék a gyöngyösiektől a gondolatot, amelyet helyi történészek, aktivisták közösen fogalmaztak meg az itt élő jó érzésű polgárok többségével együtt”.

A gyöngyösiek „méltatlannak tartanák, ha a Mazsihisz kampánytémává silányítaná a zsidó-keresztény párbeszéd egyik fontos ügyét, ez egyáltalán nem lenne szerencsés. Főként azután, hogy a mai magyar kormány többször is világos jeleit adta, hogy elkötelezett az Együttélés Háza gyöngyösi helyszíne mellett”.

Ezért „őszintén remélik”, hogy aggodalmunk „mindössze félreértésen alapul, és a Mazsihisz belátja: az Együttélés Háza egy gyöngyösi gondolat, a helyi zsinagóga nemzetközi színvonalú hasznosítása pedig az ország egyik közös ügye”.

Hirdetés