Együtt-PM: a paksi bővítés az oroszoknak fial
Az Együtt-PM szerint a paksi bővítésre szánt háromezer milliárd forintos hitel legalább hatvan százaléka visszakerül Oroszországba és nem a magyar, hanem az orosz gazdaságot fogja élénkíteni.
Szabó Rebeka vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, eközben még a legoptimistább becslések szerint is háromszázmillió forintba kerülne egy munkahely létrehozása a bővítés során.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzék a jövő hét végére tüntetést szervez a tervezett paksi bővítés miatt. Az Együtt-PM továbbra is azt szeretné, ha az ügyben népszavazást tartanának - erősítette meg a független képviselő.
Annak kapcsán, hogy a Fidesz szombaton 6,5 százalékos gázárcsökkentést jelentett be, azt mondta: Magyarország elsősorban Oroszországtól kapja a gázt, ezért az Együtt-PM szerint ha egy ilyen jelentősebb kedvezményt sikerül kialkudni Oroszországtól, akkor "ennek lesz valamiféle ára". Hozzátette: minden okuk megvan azt feltételezni, hogy az "Orbán-Putyin-paktumnak" van egy titkos záradéka, ami a gázár csökkentésére vonatkozik.
Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen bizonyítékuk, azt felelte, hogy ezek alapvetően feltételezések, de azt látják, hogy Ukrajna nyomott áron kapja a gázt Oroszországtól, az oroszok pedig támogatják az ukrán kormányt. Az is alapos gyanúra ad okot, hogy "rendkívül nagy homály és titkolózás lengi be" a tárgyalásokat, semmilyen előzetes tanulmányt nem hoztak nyilvánosságra arról, hogy szükség lenne ezekre a blokkokra - folytatta Szabó Rebeka.
Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.