2014. január. 25. 13:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 25. 13:04 Itthon

Schiffer: megvan az összes jelöltünk

Az LMP-nek mind a 106 egyéni választókerületben megvannak a jelöltjei, és a párt számításai szerint ők indítják egyéniben a legtöbb, szám szerint 22 női jelöltet - jelentette be Schiffer András társelnök a párt kétnapos jelöltállító kongresszusán szombaton, Budapesten.

Schiffer András úgy fogalmazott, 106 olyan jelölttel vágnak neki a "tavaszi, áprilisi hadjáratnak", akik hitelesen fogják képviselni a párt politikáját. Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke azt mondta, az elmúlt négy év sok kihívással szembesítette őket, de egyben ez volt az a négy év, amely a pártjukat megerősítette. Egy párt erejét önmagában nem az mutatja meg, hogy milyen körülmények között kell dolgoznia, hanem az, hogyan tud a kihívásokra válaszolni – idézi az mti.

A kongresszussal egyidőben Ertsey Katalin adott ki az LMP nevében egy közleményt az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, melyben az Európai Uniót hívják fel cselekvésre. Az LMP szerint az Ukrajnában kialakult, polgárháborúhoz közeli helyzetet látva az Európai Unió vezetőinek segíteniük kell a rendezésben, hogy minél előbb békés, tárgyaláson alapuló megoldás szülessen. "Az erőszak semmire sem válasz, Janukovics elnöknek ezért meg kellene fontolnia az új választások kiírását." - áll a közleményben.

Magyarország zöld pártja szerint a magyar kormánynak is okulnia kellene a szomszédban zajló eseményekből, és nem kellene azt gondolnia, hogy egy Putyin vezette Oroszországgal kötendő alku az évszázad üzlete.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.