Az V. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésen fogja tárgyalni szerdán az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékmű jóváhagyását. A pályázaton Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását választotta ki a kormányzat, kompozíciójának két fő eleme Gábriel arkangyal és a birodalmi sas – ismerteti az Index.
A cikk szerint a rendkívüli testületi ülés elrendeléséről Pásztor Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő számolt be blogjában. Pásztor Tibor közzétette az üléshez megküldött dokumentációt is, benne Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár mellékelt levelét és a látványtervet is.
Lázár János leveléből kiderül, hogy a pályázaton Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását választották ki a közbeszerzési eljárásban.
A látványterv szerint a szobor kompozíciójának két fő eleme Gábriel arkangyal és a birodalmi sas. Az alakok egy 13 oszlopból álló, hét méter magas timpanonos kapuzatban állnak majd a tér Bank Center felőli végében, a felszín alatti parkolóház lejáratánál. A szobor anyaga bronz, kő és krómacél lesz.
A tervek szerint a művet március 15-ig kell befejeznie az alkotónak, hogy március 19-én megtarthassák az ünnepélyes avatót – írja az Index.