2014. január. 17. 21:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 17. 21:52 Itthon

Tömegverekedésbe fulladt egy közmunkás-képzés Borsodban

Az ormosbányai művelődési ház bútoraival is verte egymást az a kilenc ember, akik ellen eljárást indított a Borsod megyei rendőrkapitányság. A Jobbik megyei alelnöke szerint Borsod-Abaúj-Zemplén egyes településein a közmunkás-képzés közbiztonsági kockázatot jelent.

Kilenc ember ellen indult eljárás garázdaság miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken. A kilenc ember Ormosbányán egy közintézményben verekedett össze.

Négy ember képzésen vett részt, korábbi sérelmeik miatt tűztek össze, a verekedésbe pedig az odaérkező rokonok, ismerősök is bekapcsolódtak.

A Borsod Online úgy tudja, hogy a művelődési házban történt eset során az intézmény bútoraival is verték egymást a résztvevők.

A Jobbik az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében fokozott rendőri jelenlétet sürgetett a közmunkás-képzések helyszínein. Jakab Péter, a párt megyei alelnöke úgy fogalmazott: "Borsodban megtörtént az, ami borítékolható volt: a budai íróasztalok mögött megalkotott közmunkás-képzés tömegverekedésbe fulladt. A Jobbik már többször elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak választások előtti "oktatása" nem más, mint kampányízű pótcselekvés, ami nemhogy versenyképes tudást nem biztosít az érintetteknek, de helyenként még az energiáik lekötésére sem alkalmas."

A politikus szerint döbbenetes belegondolni, hogy nemrég a Fidesz "az ilyen mélyigénytelen, agresszív embereket is beültette volna az általános iskolákba a gyerekeink mellé".

A Jobbik és a szülők összefogása ezt megakadályozta, ennek ellenére jól látható, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén egyes településein a közmunkás-képzés közbiztonsági kockázatot jelent - írta közleményében az ellenzéki politikus.

Hirdetés