2014. január. 16. 17:16 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 16. 17:13 Itthon

Hosszú évekre leültethetik a három szombathelyi valutarablót

Nem jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön azt a három embert, akik kétszer is kiraboltak egy valutaváltással foglalkozó férfit Szombathelyen. A bíróság kétrendbeli rablásban és kétrendbeli testi sértésben mondta ki bűnösnek őket: az elsőrendű vádlottra tíz év, a másodrendűre hét év, a harmadrendűre, mint visszaesőre kilenc év fegyházbüntetést szabott ki.

A vádlottak 2010 februárjában, majd 2011 novemberében rabolták ki a valutaváltót, és összesen több mint ötmillió forintot zsákmányoltak tőle. Egyikük mindkét esetben fémrúddal támadt áldozatára, akinek az első esetben életveszélyes sérüléseket okozott.

Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy mindkétszer az elsőrendű vádlott támadt a sértettre, a másodrendű vádlott vette el a pénzt, a harmadrendű vádlott pedig a felbujtó volt.

A másodrendű vádlott esetében több volt az enyhítő körülmény, a bíróság a büntetés kiszabásánál a büntetlen előéletet, az őszinte és feltáró jellegű beismerő vallomást, valamint azt is figyelembe vette, hogy a vádlott megtérítette az általa okozott vagyoni kár jelentős részét.

Az elsőrendű és a harmadrendű vádlottak esetében ilyen enyhítő körülmények nem voltak, sőt a harmadrendű vádlott esetében, mivel különös visszaeső, a bíróság kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is.

A másodrendű és a harmadrendű vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, az elsőrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős, az iratokat a törvényszék a Győri Ítélőtáblához terjesztette fel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.