2014. január. 10. 09:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 10. 10:14 Itthon

Két és fél évet kapott a villamoson verekedő szegedi

Első fokon két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta egyik utastársát decemberben a csongrádi megyeszékhely egyik villamosán.

A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérletében és garázdaságban mondta ki bűnösnek a 24 éves vádlottat.

A férfi december 6-án a villamoson rágyújtott. Egy utas előbb megkérte, hogy nyomja el a cigarettát, majd kivette a kezéből, és ő taposta el. A vádlott ekkor szó nélkül a sértettre támadt, brutális módon bántalmazta, földre vitte, és több mint tucatszor ököllel megütötte a fején.

A járásbíróság ítélete nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosbításért és a vádlott – a bíróság által – megszüntetett előzetes letartóztatásának újbóli elrendelése érdekében, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.