2014. január. 09. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 09. 17:54 Itthon

Meghalt az ELTE nagy öregjeinek egyike

Életének 81. évében elhunyt Hajdú Mihály nyelvészprofesszor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanára, a névtan kutatója.

A nyelvészprofesszort Orosháza saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – olvasható az oroshaza.hu oldalon.

Hajdú Mihály első publikációi 1963-ban jelentek meg az orosházi múzeum évkönyvében és a Magyar Nyelvjárásokban. Doktori disszertációjának témavezetője Benkő Loránd nyelvészprofesszor volt.

Az 1770 és 1970 közötti magyar keresztnevekkel és becézőnevekkel foglalkozó kandidátusi értekezését 1970-ben védte meg. Fő kutatási területe élete végéig a névtan maradt – írta a Nyelv és Tudomány internetes portál.

Oktatott névtant, dialektológiát, nyelvtörténetet és fonetikát az ELTE mellett a pécsi, a miskolci, a szegedi egyetemen, illetve a Károli Gáspár Református Egyetemen is. A Családnevek enciklopédiája című, félezer oldalas munkája 2010-ben látott napvilágot. 2007-ben az ELTE professor emeritiusa lett.

Szerteágazó tudományos és közéleti tevékenységét többek között Csűry Bálint emlékéremmel (1970), Honismereti Emlékéremmel (1980), Országépítő Alapítvány-díjjal (1992), Pais Dezső Emlékéremmel és díjjal (2002), Pro Universitate-kitüntetéssel (2003) és Akadémiai Díjjal (2006) ismerték el.

Hirdetés
Címkék
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.