2014. január. 03. 18:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 03. 19:01 Itthon

Vádat emeltek a zöldhatóság lemondott vezetője ellen

Vádat emelt az ügyészség egy hűtlen kezelési ügyben a zöldhatóság nemrégiben lemondott vezetője ellen – értesült a Népszabadság. Az OKTVF volt vezetőjére a lap szerint letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség.

Tolnai Jánosné Szatmári Katalinnak, az OKTVF volt főigazgatójának már nemcsak a kinevezési feltételeknek való meg nem felelés – azaz a doktori cím és a nyelvvizsga hiánya – miatt kell magyarázkodnia és védekeznie, hanem hamarosan a bíróság előtt is – közölte a Népszabadság.

A lap szerint az ügyészség ugyanis egy több mint 13,7 milliós hűtlen kezelési üggyel kapcsolatban vádat emelt Tolnainé ellen a napokban. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság egy feljelentés alapján már 2010. március 22-én nyomozást rendelt el a püspökladányi önkormányzat egyes megbízási szerződései ügyében – azaz az ügy már elkezdődött Tolnainé Szatmári Katalinnak a zöldhatóság élére történt kinevezésekor.

A nyomozás végére beigazolódni látszó gyanú szerint egy Tolnainé által képviselt kft. 2008-ban és 2009-ben összesen nyolc megbízási szerződést kötött az önkormányzattal különböző önkormányzati projektekhez kapcsolódóan megvalósítási tanulmányok, előzetes felmérések és hasonló feladatok ellátására – tette hozzá a Népszabadság.

Az egyik legnagyobb megbízása a vádirat szerint a Püspökladányi Gyógyfürdő előzetes megvalósíthatósági tanulmánya címet viselte, azonban a tanulmány a szakértők szerint értékelhetetlen, hasznavehetetlen. A további hét szerződés alapján több tanulmány el sem készült, Tolnainé cége a vád szerint azonban ennek ellenére is kiállította a számlát, amit az önkormányzat befogadott, majd ki is fizetett.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás 13 millió 707 ezer forint vagyoni hátrányt tárt fel, amelyből mindösszesen egymillió forint térült meg. A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét a Btk. egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Tolnainéra a beszámoló szerint letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.

„A személyemet ért folyamatos támadások és vádak alól tisztázni fogom magam. Nem hozhatom azonban sem a minisztert, sem a Vidékfejlesztési Minisztériumot, sem pedig az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget (OKTVF) olyan helyzetbe, hogy a vádaskodásokkal kelljen foglalkozniuk a hatékony szakmai munka helyett” – ezekkel a szavakkal kommentálta lemondását a lap szerint egy hónapja az OKTVF főigazgatója.

Korábban kiderült, a kormányzati portálon fellelhető hivatalos dokumentumban a doktori címét egy Amerikában bejegyzett „kamuegyetemen” szerezte, és kiderült, korábbi közlésével ellentétben, még sincs érvényes C-típusú nyelvvizsgája, vagy ha mégis van, minden ok nélkül, de viharos gyorsasággal törölte az életrajzából – idézte fel a Népszabadság.

Hirdetés