2014. január. 03. 13:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 03. 13:47 Itthon

Mindent tudni akar az MSZP a TV2 eladásáról

Az MSZP és az Együtt-PM is megkérdőjelezi, hogy a TV2-t valóban Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg, ezért mindent tudni akarnak az adásvételről.

Az MSZP és az Együtt–PM szövetség azt követeli, a korábbi tulajdonos német ProSiebenSat1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden elemét.

Ezt Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke közölte pénteken sajtótájékoztatón. Mindketten megkérdőjelezték, hogy a TV2-t valóban Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg, szerintük ők strómanok.

Braun Róbert elmondta, választ várnak arra, részt vett-e a tranzakció létrejöttében Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, illetve hogy mi volt a szerepe Edmund Stoiber korábbi bajor miniszterelnöknek, aki a ProSiebenSat1 tanácsadó testületét vezeti.

Szigetvári Viktor felszólította Simon Zsoltot, adjon választ arra, honnan vagy kitől volt 20-30 milliárd forintjuk a TV2 megvásárlására.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.