Újságírók, politikusok, jogászok és ismerősök neve is szerepel abban a noteszben, amelyet a NAV-botrányt kirobbantó Horváth Andrásnál tartott házkutatás során foglaltak le a rendőrök – írja az Origo. Horváth szerint az abban szereplő emberek nevének semmi köze az adóhivatalban történtekhez.
A Horváth Andrásnál csütörtökön tartott házkutatás során lefoglaltak a rendőrök egy noteszt, amelyben azoknak az újságíróknak, jogászoknak, illetve ismerősöknek a neve, telefonszáma volt, akikkel a korábbi adóhivatali dolgozó találkozott az elmúlt néhány hétben az általa kirobbantott üggyel kapcsolatban. Erről Horváth számolt be Origónak.
A noteszben vezette Horváth, hogy az elmúlt egy-két hétben kivel mikorra beszélt meg találkozót, mert azokat állítása szerint már nem tudta fejben tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi dolgozója november elején állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy az adóhatóság akadályozza egyes nagy áfacsaló hálózatok felszámolását. Horváth ezt követően rengeteg interjút adott, sok nyilvános rendezvényen szerepelt, és találkozott ellenzéki és kormánypárti politikusokkal is.
Horváth állítja, hogy a házkutatást végző rendőröknek jelezte, hogy a notesz tartalma nem tartozik ahhoz az ügyhöz, amelyben nála házkutatást rendeltek el, a rendőrök mégis elvitték tőle a jegyzetfüzetet.