2013. december. 20. 06:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 20. 06:03 Itthon

Egymást hozzák nehéz helyzetbe a törvényszékek

Az eljárások elhúzódásához, ezen keresztül pedig újabb strasbourgi kártérítési perekhez vezethet, ha egyes törvényszékek az ügyáthelyezés megszűnésével visszaadják a Fővárosi Törvényszéknek (FT) a náluk folyó pereket - mondta a Magyar Hírlapnak Répássy Róbert.

A lap pénteki számában azt írta: az igazságügyi államtitkár szerint a megoldás kulcsa, hogy ezeket az ügyeket soron kívül folytassák le, ezzel is bizonyítva, hogy az igazságszolgáltatás nem tétlenkedett.

Hangsúlyozta, hogy ehhez minden segítséget meg kell adni, és kormány az Országgyűléssel együtt biztosította azt a költségvetési forrást, amelyekből az FT és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) rendkívüli igazgatási intézkedéseket hozhat. 

Az OBH elnökének vannak lehetőségei, például bírák kirendelésével is segíthet a helyzeten - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Tanulságosnak nevezte, hogy az ügyek áthelyezése éppen a Fővárosi Törvényszék tehermentesítését szolgálta volna, a kialakult helyzet pedig azt bizonyítja, hogy indokolt volt az FT megerősítése.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.