NAV-botrány: A Fidesz támogatja a vizsgálóbizottságot, ha...
A Fidesz nem zárkózik el a vizsgálóbizottság felállításától az ezermilliárd forintos csalás ügyében, ha az ügyben lezárult a büntetőeljárás.
A Fidesz várhatóan támogatja majd a kiemelt adózókkal kapcsolatos adóhatósági gyakorlatot vizsgáló parlamenti bizottság létrehozását, a testület azonban csak akkor kezdhetné meg működését, ha az ügyben lezárult a büntetőeljárás, és megállapították a jogi felelősséget - mondta Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke hétfőn.
A képviselő azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a Fidesz-frakció költségvetési munkacsoportja vezetőjeként megbeszélést folytatott Horváth Andrással, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi munkatársával, aki a közelmúltban azzal lépett a nyilvánosság elé - és ezt a hétfői egyeztetésen is megismételte -, hogy szerinte nagyobb cégek több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót.
Az ügyben a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását az LMP-s Schiffer András és a független Ángyán József kezdeményezte, és össze is gyűjtötték a szükséges 78 képviselői aláírást. Az aláírásgyűjtő lapokat az LMP-sek mellett az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért politikusai és független képviselők írták alá.
Puskás Imre elmondta, azt javasolja a Fidesz-frakciónak, támogassa az ellenzék kezdeményezését az Országgyűlésben.
Ám mivel az országgyűlési törvény értelmében parlamenti vizsgálóbizottság nem vizsgálhat olyan kérdést, amelyben büntetőeljárás zajlik, a jogszerűség érdekében a testület csak akkor kezdhetné meg működését, amikor a már folyamatban lévő jogi eljárás véget ért, és megtörtént az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás - közölte.
A fideszes politikus emlékeztetett, az Országgyűlésről szóló törvénybe éppen a szocialisták javaslatára írta bele a Ház azt, hogy parlamenti vizsgálóbizottság nem dolgozhat olyan ügyben, amelyben eljárás zajlik.