Előzetesbe kerülhet a szegedi villamoson verekedő férfi
Őrizetbe vették, sőt hamarosan előzetes letartóztatásba is helyezhetik azt a férfit, aki brutálisan megvert egy utast a szegedi 2-es villamoson, csak azért, mert az illető elvette tőle és elnyomta a járművön szabálytalanul meggyújtott cigarettáját.
A csongrádi megyeszékhely 2-es villamosjáratán péntek este gyújtott rá egy cigarettára egy huszonéves férfi, a járműre érvényes tiltó szabályok ellenére. A közelében tartózkodó egyik utas emiatt előbb megkérte a dohányzás abbahagyására, majd amikor ez nem történt meg, maga vette ki a csikket a férfi kezéből, és eltaposta azt.
A gyanúsított ekkor minden szó nélkül a 28 éves sértettre támadt, akit a többi utas szeme láttára brutálisan bántalmazott, majd elmenekült a helyszínről. A városi nyomozók hétfőre megállapították az elkövető kilétét és keresni kezdték a 24 éves helyi lakost; a gyanúsított, miután megtudta, hogy a rendőrök városszerte keresik, délután háromkor önként feladta magát a kapitányságon.
Kihallgatását követően a rendőrségen őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Társát, aki nem bántotta ugyan a sértettet, de a villamosról való leszállás után belerúgott a járműbe, a nyomozók ugyancsak azonosították, de őt még keresik.