2013. december. 09. 14:03 HavariaPress Utolsó frissítés: 2013. december. 09. 13:56 Itthon

Bíróságon verekedett egy tizenéves fiú

Bíróság elé állítását indítványozta a rendőrség annak a tizenéves fiúnak, aki ököllel ütötte meg egy ellenlábasát a komáromi bíróság folyosóján.

A 19 éves férfit és a későbbi sértettet november 20-án egy közlekedési baleset kapcsán idézték tárgyalásra, a Komáromi Járási Bíróságra. Miközben azonban mindketten a folyosón várakoztak, hogy vallomást tehessenek, az egyik férfi többször is felnevetett, amit a fiatalember zavarónak, illetve sértőnek talált.

Ezért, miután több kérése is eredménytelen maradt, nekitámadt a nevetgélő férfinak, és ököllel arcon ütötte. A történteket követően a rendőrség büntetőeljárást indított a szabadlábon hagyott fiatal ellen, súlyos testi sértés gyanújával. Az ügy nyomozása a minap lezárult, s ennek eredményeképpen a rendőrség a gyanúsított bíróság elé állítását javasolta a Komáromi Járási Ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.