2013. december. 03. 19:52 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 03. 19:52 Itthon

Mesterházy visszahozna nyolc hónapot 2012-ből

Az MSZP számára ma az a legfontosabb kérdés, miként tudja meggyőzni a jelenleg 1,5-2 millió bizonytalan választópolgárt, szavazzon rá a jövő évi parlamenti választásokon - mondta a párt elnöke kedden Pécsen.

A választási győzelemhez a választók meggyőzésén keresztül vezet az út, a képviselőjelöltek, aktivisták feladata, hogy elmondják az embereknek, van megoldásuk hétköznapi gondjaikra - mondta Mesterházy Attila a Kónya Péterrel, az Együtt-PM szövetség társelnökével tartott, a két szervezet jelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón.

A politikus megjegyezte, hogy a szocialisták tapasztalatai szerint tavaly nyolc hónapon át növelni tudták támogatottságukat, mert kimentek az utcára, elmondták programjukat, beszélgettek az emberekkel, értékelték a kormány teljesítményét. "Ezt az időszakot akarom visszahozni, nem azt, amikor a székházban ültem és arról tárgyaltam, kiből mi lesz és melyik körzetben kit, hogyan indítunk el" - tette hozzá.

Mesterházy Attila a Demokratikus Koalícióval ( DK) való esetleges együttműködésre, illetve a DK 16 pontos programjára irányuló kérdésekre válaszolva azt mondta, "az MSZP részéről világos ajánlat volt mindenkinek, nem sikerült megállapodni, innentől kezdve tovább kell lépni".

A pártelnök szólt arról, hogy az MSZP meg van győződve, visszafordíthatatlan károkat okozna Magyarországnak, ha a jelenlegi kormány maradna hatalmon. Véleménye szerint mivel a cél a kormányváltás, ehhez a jövő évi választást a Fidesszel szemben kell megnyerni, és "nem az a helyes, ha az ellenzéki pártok egymással vannak elfoglalva".

Mesterházy Attila a külhoni magyarok szavazati jogával kapcsolatban felvetette: a szabályozást érdemes lenne újragondolni például úgy, hogy határon túli magyar is szerezhessen mandátumot a magyar Országgyűlésben. A politikus kitért a családi adókedvezményre is. Azt mondta, igazságos családpolitikát kívánnak folytatni, programjukban az "adókedvezményes technikák megtartása" mellett szerepel a családi pótlék emelése is.

Kónya Péter ehhez hozzátette, hogy az Együtt-PM szolidáris Magyarországot szeretne, ezért szintén a családi adókedvezmény megtartásában, a családi pótlék emelésében gondolkodik. Mesterházy Attila és Kónya Péter tájékoztatón a két szervezet közös jelöltjeit ajánlotta a választók figyelmébe.

Baranya négy választókerületéből háromban az MSZP, egyben az Együtt-PM indít jelöltet. Pécsett két jogász, Tóth Bertalan (MSZP) Pécs volt alpolgármestere, az MSZP elnökségi tagja és Szakács László (MSZP) Komló volt alpolgármestere indul.

Mohácson Olt Gergely ügyvéd, Szigetváron pedig Berkecz Balázs (Együtt-PM) településmérnök méretteti meg magát. A politikusok fő feladatuknak a beruházások elősegítését, a munkahelyteremtést, a térségből való elvándorlás megakadályozását nevezték.

A sajtótájékoztató helyszínén mintegy félszázan demonstráltak az MSZP elnöke és az Együtt-PM társelnöke ellen. A "Maffiabaloldal", "Pécs nem kér többet a bukott baloldalból!" és egyebek mellett a "Magyarország nem hagyja magát!" feliratú táblákat tartó tüntetőket a képviselőjelöltek forró teával kínálták, de ők nem fogadták el.

Mesterházy Attila a tüntetésről szólva  a sajtótájékoztatón annak a véleményének adott hangot, hogy ez a hangulat, a jelenlegi politikai kultúra nem jó irányba viszi az országot.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.