2013. november. 28. 14:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 28. 14:30 Itthon

Hende: "Ez a film olyan romákat mutat be, akiknek sikerült"

Roma katonák a seregben címmel mutattak be egy filmet csütörtök délután, ahol Hende Csaba arról beszélt, a Magyar Honvédségben nem számít, ki, honnan jött.

A Magyar Honvédségben nem számít, ki honnan jött, gazdag vagy szegény, hogy milyen hit, vagy meggyőződés irányítja az életét, csak az, hogy vállalja a munkát, és ha kell a küzdelmet is mindazért, amit "a piros-fehér-zöld zászló jelent" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Roma katonák a seregben című film bemutatóján.

A miniszter azt mondta: "ez a film olyan romákat mutat be, akiknek sikerült". Megtalálták helyüket az életben és egyenrangú tagjai lettek a honvédek közösségének. Kemény munkájukra támaszkodva, a honvédség segítségével sikerült kitörniük a szegénységből, és "azokból az ördögi körökből, amiket a szegénység font az életük köré" - fogalmazott Hende Csaba.

Garai Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt mondta: azon lesz, hogy ezt az életpályát minél jobban megismertesse a roma fiatalok körében, hogy minél több roma fiatal találja meg boldogulását a honvédségben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.