Az integrációra, a hátrányos helyzetűek esélyteremtésére szánt uniós pénzekből alig lehet felmutatni eredményeket, ez Magyarországra éppúgy igaz, mint más európai országokra. Az uniós célt ugyanis erősen legyengíti a projektek „lepapírozása”, a pályázatbiznisz kiépülése, valamint a nemzeti oktatás- és szociálpolitikák érdeke.
November közepén a – Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány által 2011-ben indított Grassroots Europe-projekt keretében – civil konzultációt tartottak Brüsszelben. A találkozón 8 országból érkező mintegy 120 kis, helyi szinten működő civil szervezet vett részt, amelyek mindannyian hátrányos helyzetű gyerekekkel (migránsok, roma gyerekek, speciális nevelésű gyerekek) foglalkoznak, és érintettek EU-s források felhasználásban, jelen voltak továbbá EU-s döntéshozók is. A találkozó célja az volt, hogy az oktatással és a szociális ügyekkel foglalkozó főigazgatóságokkal megosszák tapasztalataikat a források – rendkívül rossz hatékonyságú – hasznosulásáról.
Általános vélemény volt, hogy az – amúgy jó szándékú, fontos célt kitűző – uniós projektekre szánt pénzek alig jutnak el az érintettekhez, s így vajmi kevés eredményt tudnak felmutatni e programok az esélyteremtésben. Ez így van az összes érintett országban, igaz, különböző mértékben: Albánia, Ausztria, Horvátország, Lettország, Olaszország, Németország és Románia esetében. Mindez megjelent az egyes országajánlásokban, melyekben kitérnek arra is, hogy sokszor az országok nemzeti oktatási és szociális politikája ellene hat az uniós célkitűzésnek, illetve hogy ennek ellenére sokszor e nemzeti szakpolitikák „térítik” el az integrációs brüsszeli forrásokat a saját célkitűzéseinek finanszírozására.
A magyar civilek tapasztalatait L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány vezetője (lapunk Nyomor széle blogjának gazdája) mutatta be. Leszögezte, hogy bár sokan kommunikálják a magyar kormányzat részéről (most is, és korábban is), hogy óriási áttörést értünk el a romaintegráció, az esélyteremtés terén, a tapasztalatai szerint – néhány egyedi sikertörténetet leszámítva – a széles tömegekre ható rendszerszintű eredményekben nem érzékelhető a befektetett milliárdoknak megfelelő hatás.
1-2 év után lezárt projektek
„A szélsőségesen gondolkodók ilyenkor egyértelműen a cigányságot teszik felelőssé, mintha csupán az ő személyes döntéseiken múlna mindez, pedig a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Bár a szándék és a célok meghatározása sem uniós, sem nemzeti szinten nem kérdőjelezhető meg, mégis furcsa torzulások jelennek meg, melyek meggyőződésem szerint rendszerszinten kezelhetők lennének” – jelentette ki a szociálisiskola-modellt működtető szakember.
A legnagyobb problémának azt tartja, hogy a pályázati úton elérhető támogatásokban nincs folyamatjelleg. A projektek ugyanis leginkább 1-2 évesek, és ha nem sikerül újabb pályázatot találni, megszakad a jelenlét, a szakemberek szétszélednek, és a hatás pillanatok alatt lenullázódik. „A problémák generáción átívelő felhalmozódásával és mélyülésével szemben nem elég 1-2 év projektje, még, ha az a legjobb ötleten alapul is. Ha egymáshoz kapcsolódó fejlesztésekből több lehetne, a hatás sokkal nagyobb lenne” – véli Ritók Nóra.
Hiányzik a problématérkép
Az is gondot jelent, hogy a projektek nem illeszkednek rendszerbe, elszigetelt fejlesztések maradnak csupán. Ritók szerint paradigmaváltásra lenne szükség, arra, hogy az esélyteremtést komplex beavatkozással próbálják érvényesíteni. „Minden pályázat beadásánál feltételül kellene szabni, hogy legyen egy integrációs települési, térségi problématérkép, melyben az intézmények, szervezetek, és maga a projekt is puzzle-szerűen fedi le a problémát, megoldási lehetőségeket nyújtva. Így világosan körvonalazódna, hol, mekkora a hiány, hol kellene beavatkozni, és rögtön látszana az is, a projekt valós társadalmi hasznosulással bír-e.”
Szólt arról is, hogy a projektek már a pályázatok ki(írásánál) trükközésre kényszerítik a jelentkezőket. Mindenki úgy igyekszik ugyanis meghatározni az indikátorokat (pl. a bevont személyek számát), hogy azok biztosan teljesüljenek. Nincs bevállalt lemorzsolódás sem, nehogy vissza kelljen fizetni a támogatást. Ezért mindig azokat vonják be, akiknél van motiváció, esetleg szaktudás, akik nem terheltek többszörösen problémákkal, kiszámíthatóan jól működnek.
„Ezért a projektek a legritkább esetben érik el azokat a családokat, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a fejlesztésre. Így kerül a megoldás helyébe az indikátorok teljesülése, így maradnak a probléma felszínén a projektek. És nincs ellenőrzés sem, annak senki sem néz utána, a bevont személyek mennyire mélyen érintettek a problémában, elég a jelenléti ív ellenőrzése, az adminisztratív igazolás. Pedig ez nem ad valós képet, csúsztatásokra ad lehetőséget. Ha az indikátorok a teljes mélyszegénységgel érintett települési populációt magukba foglalnák, ez kiküszöbölhető lenne.”
Tanfolyamok, de minek
Ritók tapasztalatai szerint – amit egyébként megerősítettek a más országokból a brüsszeli találkozón résztvevő civilek is – sokszor olyan tanfolyamok sorára megy el a támogatás, melyekről előre tudni lehet, sosem fognak jövedelemszerző tevékenységgé válni. „El kellene már engedni pl. a hagyományos cigány mesterségek mítoszát, ekkora tömegeket sosem fog eltartani a kosárfonás, vályogvetés, a kor már túllépett ezen. Nem ad jövőképet az alapkészségek hiányával küzdőknek szervezett motorosfűrész-kezelő, vagy növénytermesztő tanfolyam, hiszen ezzel sem tudnak elhelyezkedni, csak annak az illúzióját keltik, mintha előrelépési lehetőség lenne. Ha az elszegényedett munkanélküliek képzéséhez nem társulnak a térségben gazdasági fejlesztések, nem hasznosul a befektetés.”
Magyarországon olyan furcsa anomáliák is előfordultak, mint a mélyszegénységben élők vállalkozóvá válását elősegítő program. Az e projektben résztvevőknek sem alapkészségek, sem tőkéjük nincs egy saját vállalkozás beindításához. „Ahol nincs megfelelő kommunikáció, hiányzik minden tudás, amit mások az iskolákban és családjaikban megszereztek, aki napi megélhetéssel küzd, ott a kölcsönből indított cégalapítás enyhén szólva megkérdőjelezhető sikerű.”
A pályázatbiznisz
A pályázati rendszerek furcsa üzleti irányt is vettek Magyarországon – emelte ki felszólalásában Ritók Nóra, ám ehhez csatlakoztak a többi országban működő civilek is. „Mivel egy-egy pályázat megírása komoly gazdasági, jogi, egyéb ismereteket igényel, a pályázatírás a megvalósító szervezetektől átkerült ún. pályázatíró cégekhez, akik pontosan és sikeresen tudják a kiírás hívószavaira felfűzni az adott pályázatot, ám sok esetben nélkülözik a helyi tapasztalatokat, reális problémákat, megoldásokat. Tulajdonképpen pontosan meg tudják határozni az adminisztratív lebonyolítás kereteit, igazodva a „mindent lepapírozás” rendszeréhez. Így a pályázatban dolgozók a valódi, terepi munka helyett inkább az irodai adminisztrációra törekszenek.”
De ugyanígy üzletiesedtek el a képzések is. Cégek álltak rá az akkreditált tanfolyamokra, nem nyújtva perspektívát az elszegényedetteknek, sok esetben a tanúsítványok kiadása mögött nem is volt tényleges tudás, itt is az adminisztratív lebonyolítás a legfontosabb.
Az elüzletiesedés magával hozta az átpolitizálódást is. A mindenkor regnáló kormányhoz közeli cégek kapták meg (nemcsak a képzésekben) a közbeszerzési eljárások után a lehetőségeket. A pályázatok így politikai eszközzé váltak, a szakmaiság háttérbe szorult, és tovább bonyolódik az amúgy is nehéz probléma.
Mindez közvetlen uniós forrásokkal, a civil kontroll uniós színtérre történő bevonásával talán elkerülhető lenne – véli Ritók Nóra, s ez az ajánlások között kiemelten hangsúlyos szerepet kapott.
Próbálnak változtatni
Végre valódi, tényleges, tömegeket érintő változásokra van szükség a statisztikai kozmetikázások, a kirakatprogramok helyett – lehetne összefoglalni a találkozón elhangzottakat.
A találkozón részt vevő uniós döntéshozók nem lepődtek meg a civilek által elmondottakon, mint mondták, tudomásuk van ezekről a jelenségekről, amelyekre próbáltak is reagálni. Az új finanszírozási periódusban például adminisztratív könnyítések várhatók (a bonyolult pályázati eljárást mindenki kifogásolta), illetve próbálnak hangsúlyt fektetni a leghátrányosabb helyzetű célcsoportok elérésére. Az egyik döntéshozó azt is elismerte, rossz érzés hallani, hogy az EU-s politika feltett szándéka ellenére, a pénzek nem érik el hatékonyan a célcsoportokat.
