2013. november. 20. 14:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 14:50 Itthon

Csecsemőt csempésztek át a határon

Egy nő két férfi segítségével próbálta átcsempészni a határon másfél éves gyerekét a Békés megyei Dombegyház térségében, de a rendőrök a határ közelében elfogták őket - közölte a Békés megyei rendőrség.

A megyei főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két férfi és egy nő ellen, mindhárman román állampolgárok - írta közleményében a Békés megyei rendőrség. Hétfőn este 9 körül a 18 éves nő másfél éves gyermekét vitték át okmányok nélkül a magyar-román határ Battonyai Határrendészeti Kirendeltséghez tartozó szakaszán.

Az egyik férfi és a nő a zöldhatáron gyalogolt át a kisfiúval Magyarországra, ismerősük pedig személygépkocsival érkezett hazánkba. A gyermekkel gyalogló felnőttek mozgására azonban felfigyeltek a Dombegyház külterületén a határt figyelő egyenruhások.

A battonyai közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő útlevélkezelőknek pedig az tűnt fel, hogy egy férfi 20 óra 50 perckor belép az országba és azt mondja, hogy Magyarországon át Spanyolországba utazik. Ennek ellenére 22 óra 15 perckor kilépésre jelentkezik azzal a magyarázattal, hogy Romániában valami baj történt a családjával, ezért inkább nem utazik el.

Átvizsgálták az autóját, amelyben gyermekülés és gyermekruhák, pelenkák voltak. Ezek a dolgok arra utaltak, hogy a férfi mégsem egyedül akart Spanyolországba eljutni.

A Dombegyház külterületén, valamint az átkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök számára világossá vált, hogy valami kapcsolat lehet a zöldhatáron át Magyarországra érkező és Dombegyháznál elfogott három személy, illetve a határ közelében visszafordult férfi között.

Megállapították, hogy az autós férfi Magyarországon, a határ közelében vette volna fel a nőt és a férfit, akiknél ugyan voltak érvényes okmányok, a gyermek iratait azonban nem tudták átadni az ellenőrzésüket végző egyenruhásoknak.

A 29 éves T. Gheorghe, a 18 éves R. Alexandra és a 33 éves A. Eleodor román állampolgárok ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek, tehát a gyermek édesanyjával együtt hazatérhetett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.