Mit tett a harcosan antikommunista második Orbán-kormány azért, hogy megismerhető legyen, kik, kikről, kiknek és miket jelentettek a kommunista diktatúrában? Miért elégedetlen a teljes aktanyilvánosságot követelő Schiffer András? Kik üzletelnek és hogyan titkosszolgálati kartonokkal? Mi köze az egykori osztályvezetőknek a mai poltikai döntésekhez? Az erről mit sem tudó magyar társadalomnak Rétvári Bence megint megígért egy bizottságot.
„Hogy a nyavalyában van, hogy három hét alatt tudott ez a kétharmados többség egy új alaptörvényt megalkotni, egy aktanyilvánossági törvényt pedig nem képes három és fél éve?” – kérdezte Schiffer András, az LMP társelnöke Rétvári Bence államtitkártól, a KDNP alelnökétől azon a csütörtök esti, a budapesti Bem moziban rendezett vitán, amelyet a rendszerváltás előtti állambiztonság iratainak sorsáról folytattak. Rétvári azt mondta, még ebben a ciklusban megszületik az új törvény, és feláll a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is, amelyet először mintegy másfél éve harangoztak be.
Schiffer eddig háromszor terjesztette be törvényjavaslatát „állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről”, plusz egyszer határozati javaslatot is benyújtott, de a kormánytöbbség egyszer sem volt hajlandó tárgysorozatba venni, vagyis tárgyalni sem kívántak róla. A bevett kormánypárti magyarázat szerint az ügynökkérdés sokkal bonyolultabb, mintsem hogy egy mozdulattal meg lehetne oldani, ráadásul a teljes nyilvánosság nem tenne különbséget bűnös és áldozat között, vagyis olyanokat is besároznának, akik nem önként, csak zsarolás hatására lettek ügynökök.
A háromszor leszavazott javaslat lényege az lett volna, hogy rendszeresen felül kell vizsgálni a rendszerváltás előtt keletkezett, még mindig a nemzetbiztonsági szolgálatoknál őrzött iratokat és a mágnesszalagokon tárolt adatokat, és csak azok minősítését lehetne fenntartani, amelyek titokban tartásához valóban fontos érdek fűződik. A többit át kellene adni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Schiffer arra is javaslatot tett, hogy a mainál nyíltabban lehessen beszélni: az ügynököknek nevezni azt, aki amúgy az állambiztonsági szervek is „hálózati személyként” tartottak nyilván.
A két politikus egyetértett abban, hogy a múlt megismerése azért is fontos, hogy tisztán lássunk a mai világban: megértsük például, hogy kik és hogyan váltották gazdasági és politikai előnyökre az állambiztonság révén megszerzett "információs túlhatalmukat", Rétvári szerint a diktatúra működését „a tetejétől az aljáig” kell feltárni, de minél lejjebb megyünk, annál inkább "nem hólapáttal, hanem csipesszel" kell hozzányúlni az adatokhoz, és erre lesz jó a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Schiffer viszont úgy látja, bármilyen jó is lesz egy ilyen testület, nem lehet megúszni, hogy az iratok nyilvánosak legyenek.
