Nagy fogása volt ma a rendőrségnek Szolnok megyében
Kábítószert előállító, fogyasztó és azzal kereskedő csoport tagjait fogták el Tiszaföldváron és Martfűn – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Botkáné Belinszky Nóra közölte: a négytagú társaság az után lepleződött le, hogy a szolnoki nyomozók több mint három kilogramm kábítószergyanús növényt találtak egy 23 éves tiszaföldvári férfi otthonában. Később kiderült: H. Gábor kedd éjszaka lopta el a növényeket egy tiszaföldvári családi ház udvarán álló fóliasátorból.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Gábor ellen lopás és kábítószer-birtoklás, míg a fóliasátor tulajdonosa, a 42 éves T. K. Tibor és társa, a 46 éves Sz. Róbert ellen kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Az ügy felderítése során a szálak a martfűi Sz. Somához is elvezettek, aki a gyanú szerint fogyasztotta és árulta is a kábítószergyanús növényi anyagot. A 19 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének és kábítószer-birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A szóvivő jelezte: a négy férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd csütörtökön őrizetbe vették. A nyomozást szakértők bevonásával folytatja a rendőrség.