2013. november. 11. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 11. 13:07 Itthon

Aszódon és környékén már nem okoz gondot a szennyvíz

Hárommilliárd forintos fejlesztéssel hét Pest megyei településen oldották meg a szennyvízcsatornázást és a szennyvíztisztítást.

Megvalósították Aszód és térségének csatornázását, szennyvízelvezetését, a közcsatornával elvezetett kommunális szennyvíz teljes biológiai tisztítását, valamint bővítették a bagi szennyvíztisztító telepet és a térségi komposztáló telep hoztak létre – sorolta Vircsák Mihály, Galgamácsa polgármester.

A Galgamácsát, Aszódot, Domonyvölgyet, Kisnémedit, Püspökszilágyot, Vácegrest és Váckisújfalut érintő beruházás hozzájárul a szennyvíztisztítás környezetterhelő hatásainak minimalizálásához, a környezetszennyezés megelőzéséhez. Jelentősen csökken a talajszennyezés, a folyékony hulladékot pedig legálisan helyezik el – tette hozzá.

Összesen 84,5 kilométer hosszú csatornahálózatot építettek, ezzel körülbelül kétezer háztartás és majdnem 27 ezer ember számára vált korszerűbbé a szennyvízelvezetés.

A munka 2011 augusztusában indult és idén október közepén fejezték be.

A projektet 3 milliárd forintból valósították meg, amelyhez összesen több mint 2 milliárd forint támogatást nyújtott az Európai Unió és a magyar kormány.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.