2013. november. 11. 05:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 11. 08:13 Itthon

Schiffer is megverné Rogánt

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

A Magyar Nemzet hétfői számában arról ír, hogy az V., illetve az I. kerületet magában foglaló körzetben az LMP frakcióvezetője is beszáll a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját vezető Rogán Antal kihívói közé.

Az már korábban kiderült, hogy az MSZP, illetve az Együtt-PM színeiben Juhász Péter, a Jobbikból pedig Hegedűs Lórántné indul ebben a választókörzetben az egyéni mandátumért – emlékeztet írásában a Magyar Nemzet.

A lap információja szerint az LMP-frakció tagjai Ertsey Katalin kivételével szintén indulnak egyéni képviselőjelöltként.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.