2013. november. 08. 05:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 08. 10:27 Itthon

Brüsszelbe készül Jávor Benedek

Jávor Benedek vezeti a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti listáját és nem kizárt, hogy ő lesz az Együtt-PM közös európai parlamenti listavezetője – írta pénteki számában a Népszabadság.

A lap szerint ez még a szövetségesi tárgyalások eredményétől függ; az viszont bizonyos, hogy az LMP egykori alapítója Brüsszelbe készül.

A politikus a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: "Brüsszelbe sem azért készülök, hogy távol legyek az itthoni folyamatoktól. Éppen ellenkezőleg, hiszem, hogy Magyarország és a szűkebb szakterületem érdekeit is jobban tudom majd képviselni a változtatáson átmenő Európai Unióban".

A PM társelnöke elmondta azt is: ha mandátumhoz jut, az EP zöldfrakciójában dolgozik majd.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.