2013. november. 08. 16:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 08. 16:47 Itthon

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a stadionépítések ellen

Az MSZP azt javasolja a demokratikus ellenzéki pártoknak, közösen gyűjtsenek aláírást azért, hogy a stadionépítésre szánt költségvetési pénzt egészségügyi célokra fordítsák - mondta Mesterházy Attila pártelnök.

Mesterházy Attilát eredetileg arról kérdezték, lát-e lehetőséget arra, hogy az októberi kongresszus döntését megváltoztatva Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója is csatlakozzon az ellenzéki együttműködéshez.

Az MSZP elnöke azt mondta, szerinte a kongresszus jó döntéseket hozott, az Együtt-PM-mel pedig erős szövetséget kötöttek. Ugyanakkor arról döntött az MSZP, hogy országos aláírásgyűjtést kezdenek, amihez az Együtt-PM is csatlakozik, és amiben az összes demokratikus ellenzéki párt részvételét szívesen veszik.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy a jelenleg stadionépítésekre elkülönített pénzből a hat évesnél fiatalabb beteg gyerekek ingyen juthassanak hozzá a gyógyszereikhez, a fennmaradó összeget pedig a kórházi várólisták megszüntetésére fordítanák - tette hozzá.

Mesterházy Attila szerint ha az akcióhoz a többi demokratikus ellenzéki párt is csatlakozik, akkor felsorakozhatnak egy közös cél mellett.

Az MSZP elnöke ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, nem tart attól, hogy a korábbi pártvezetőkből álló tanácsadó testületének létrehozása kétségbe vonná az MSZP megújulását, vagy hogy "a gyámság alá helyezéseként" lenne értelmezhető.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.