Die Welt: Szegedi Csanád Köves Slomó tanácsára maradt EP-képviselő
Nem egészen kóser címmel Szegedi Csanádról, a Jobbik volt alelnökéről, független európai parlamenti képviselőről közölt cikket a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. Szegedi a Jobbik "második számú vezetőjéből a párt első számú problémája lett", amikor a politikus párton belüli ellenfelei kinyomozták, hogy anyai ágon zsidó származású – írja a cikk szerzője, Boris Kálnoky.
Vona Gábor pártelnök kikérte a Jobbik "finanszírozóinak" véleményét, akik úgy vélték: nagy szerencse a Jobbik számára, hogy kiderült Szegedi zsidó származása, mert így nem vádolhatják antiszemitizmussal a pártot. Vona igyekezett kihasználni a lehetőséget, egy televíziós vitán akarta Köves Slomóval megtárgyalni azt, hogy antiszemita-e a Jobbik - mondta a lapnak Köves Slomó, hozzátéve, hogy elutasította Vona Gábor felkérését.
Szegedi Csanádnak azonban "elege lett", kilépett a pártból, és éppen olyan következetességgel "szállt magába", mint ahogyan korábban belevetette magát a jobboldali radikális politikába – írta Kálnoky a politikus átalakulását bemutató, budapesti keltezésű cikkében, amelyben megjegyezte, hogy Szegedi Csanád Köves Slomó tanácsára tartotta meg európai parlamenti mandátumát.
Köves úgy vélte: a politikus független EP-képviselőként továbbra is el tudja tartani a családját, és meg tudja akadályozni, hogy a Jobbik "egy antiszemitát" ültessen a helyére.
A cikk hosszabb változata Miért tér át egy zsidógyűlölő a zsidó vallásra címmel jelent meg a Die Welt online kiadásában.