2013. október. 11. 08:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 11. 09:08 Itthon

Megkéselte fia iskolai zaklatóját egy naszályi apa – videó

A buszmegállóban akarta leszúrni fia iskolai zaklatóját egy 40 éves férfi a Komárom-Esztergom megyei Naszályon – írta a kemma.hu megyei híroldal.

A támadás iskolába menet érte a sértettet szerda reggel Naszályon – írta a kemma.hu. A buszmegállóban találkozott össze F. Ferenccel, aki már várta őt. A 40 éves férfi csak a sértett nevét kérdezte, majd szúrt.

A fiatal férfinak sikerült elfutnia, és támadója is megelégedett ennyivel. A bántalmazott sérülései miatt kórházba került, támadóját pedig otthonában elfogták a tatai rendőrök.

Az apa nadrágjának zsebében megtalálták azt a kihajtható pengéjű bicskát, mellyel megszúrta áldozatát. F. Ferenc nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, már elfogásakor elismerte, ő szúrta meg két alkalommal a sértettet. Későbbi gyanúsítotti kihallgatását megerősítette korábbi vallomását.

Elmondta, hogy a sértett az iskolában több alkalommal is bántalmazta a fiát, az őt ért sérelmeket kívánta megtorolni. F. Ferenc ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.  A 40 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Hirdetés